BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Szponzor logó
Szponzorált tartalom
Euroleasing

Változó környezetben is biztos kézzel őrzi piacvezető szerepét az Euroleasing Zrt.

A 25 százalékot meghaladó piaci részesedésével a harmadik negyedév végén is megőrizte első helyét a hazai lízingpiacon az újonnan kihelyezett lízingállomány alapján az MBH Csoporthoz tartozó Euroleasing Zrt., a Magyar Lízingszövetség legfrissebb statisztikái szerint. Mindeközben a stagnáló eszközfinanszírozási piacon is kétszámjegyű bővülést ért el.
Fotó: Euroleasing

A teljes szektor által folyósított, új finanszírozott összeg 728 milliárd forint volt 2025 első három negyedévében, ami rekordnak számít, miközben a finanszírozott eszközök számában több mint 12 ezres lemaradást (60 413 versus 73 231) láthattunk a pandémiát megelőző 2019-es év hasonló időszakához képest, ráadásul még a tavalyi évhez képest is 1 százalékkal csökkent az új szerződések száma – derült ki a Lízingszövetség negyedéves összesítéséből.

A darabszám visszaesését a tavalyi évhez viszonyítva elsődlegesen a személyautó és kishaszonjármű (-1,3%), valamint a nagyhaszonjármű (-5,6%) kategóriák okozták; hiába volt drasztikus növekedés a mezőgazdasági gépeknél (+19%) és 6,8 százalékos bővülés az építőgépeknél, ezek nem tudták ellensúlyozni a két legdominánsabb alszegmens hatását.

Ez a fajta vegyes teljesítmény a forintban kifejezett új finanszírozási volumenekben is megmutatkozott: miközben a személyautóknál és kishaszonjárműveknél 9,9, a mezőgazdasági gépeknél 15, az építőipari gépeknél 39 százalékkal nőttek az új kihelyezések, addig a nagyhaszonjárművek esetében 5, az egyéb gép kategóriában 20 százalékos esést regisztráltak.

A darabszámok és a folyósított összegek változásait összevetve jól látható, hogy az idei első háromnegyedév rekord értékű kihelyezését az átlagos ügyletérték jelentős növekedése eredményezte.

Ebben a környezetben az Euroleasing nem csupán a teljes lízingpiacon őrizte meg vezető szerepét, hanem a személyautók és kishaszonjárművek finanszírozásában, a nagyhaszonjárműveknél, valamint a mezőgazdasági gépek szegmensében is megerősítette piacvezető helyét.

Pedig az egyes alszegmensekben sem alakultak feltétlenül rózsásan a körülmények. Miközben az év első kilenc hónapjában a 3,5 tonna alatti új járművek értékesítése – főként az importőri és kereskedői támogatások hatására – 5 százalékkal bővült, a két fő alkategória gyökeresen eltérő dinamikát mutatott: új személyautókból közel 8 százalékkal több kelt el a piacon, ezzel szemben a kishaszonjármű értékesítés több mint 7 százalékos zuhanást produkált. 

„Ilyen változó és nehezen kiszámítható körülmények között még nagyobb eredmény, hogy sikerült a piacvezető pozíciónkat megtartani a személyautók és kishaszonjárművek finanszírozásában is” – szögezte le Hanczár Zsolt, az Euroleasing gépjármű divíziójának igazgatója.  A jó teljesítményben szerinte meghatározó volt, hogy a vállalat hatékonyan tudta kihasználni a nagyon jelentős piaci beágyazottságát, miközben a kínai márkák térnyeréséből is igyekszik kivenni a részét; így már hivatalos finanszírozó partnere a Chery-nek, a Dongfengnek, a Leapmotornak és a Maxusnak is. Szerinte az is közrejátszott az átlag feletti eredményekben, hogy a társaság – igazodva a vásárlói szokások változásához – folyamatos figyelmet és jelentős erőforrásokat szentel szolgáltatási minőségének fejlesztésére, üzletszerzési forrásai diverzifikálására, kiemelt fókusszal az online platformokra. Ez utóbbira példa a cégcsoport által tavaly megvásárolt, immáron hirdetésszámban piacvezető Kocsi.hu, amely új és használt járművek hirdetési portálja.

 

Hasonló bravúrt hajtott végre az Euroleasing az eszközfinanszírozásban is, ahol a piaci átlagot jócskán meghaladó teljesítményt nyújtott. „Miközben a piac egésze stagnált, mi 11 százalékos növekedést értünk el, aminek köszönhetően tovább növeltük piaci részünket; és a mezőgazdasági gépek, valamint a nagyhaszongépjárművek kategóriákban egyaránt megőriztük piacvezető pozíciónkat” – fogalmazott Göblös Gergely, az Euroleasing eszköz divíziójának igazgatója.

Ehhez, a szakember megítélése szerint hozzájárultak a legnagyobb mezőgazdasági gépforgalmazókkal kialakított kiváló együttműködések, de a visszatérő ügyfelek limitszemléletű kiszolgálása, valamint a bankcsoporton belüli hatékony keresztértékesítés is meghatározó szerepet játszott. A támogatott forrású ügyletek közvetítésében az Euroleasing egyértelműen a lízingpiac legdominánsabb szereplője, márpedig az eszközfinanszírozási piacot alapvetően határozzák meg az állami támogatási programok.

Hasonló összefüggés tapasztalható a mezőgazdasági gépek finanszírozásában is: ebben a piaci szegmensben is az állami támogatások vezérlik a beruházási kedvet. Ez ráadásul 2026-ra vonatkozóan is ígéretes, hiszen az unió közös agrárpolitikájában megnyíló óriási támogatási keretek jövőre érnek elérhető támogatásokká. Az Euroleasing mezőgazdasági ügyfelei életét azzal is igyekszik megkönnyíteni, hogy számukra – kizárólag uniós és állami támogatásokhoz kapcsolódva – hitelkonstrukciót is hozzáférhetővé tesz mezőgazdasági gépek és tartozékaik, pótkocsik, talajművelő és öntöző eszközök, rakodógépek, valamint egyéb, a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó gépek beszerzéséhez.

”A piacvezető pozíció egyben felelősséget is jelent számunkra: felelősséget az ügyfelekért, a partnerekért és a hazai lízingpiac fejlődéséért” – hangsúlyozta Vály Judit, az Euroleasing vezérigazgatója. Hozzátette: a folyamatosan változó piaci környezet ellenére elért eredmények annak bizonyítékai, hogy a vállalat stabil, jól működő partnerkapcsolatokkal és folyamatos innovációval képes alkalmazkodni a változó igényekhez. Úgy vélte, a piaci elsőség nemcsak visszaigazolása az eddigi munkának, hanem ösztönzés is arra, hogy az Euroleasing továbbra is élen járjon a minőségi szolgáltatások, a felelős finanszírozás és a fenntartható növekedés területén.

Az Euroleasingről:

A hazai lízingpiac egyik vezető szereplőjeként az Euroleasing Zrt. több, mint három évtizedes szakmai tapasztalatára és széles körű márkakapcsolataira építve nyújt korszerű és széleskörű finanszírozási szolgáltatást. Innovatív megoldásaival a társaság motorok, személy- és haszongépjárművek, valamint mezőgazdasági gépek és ipari eszközök – például fémipari berendezések, nyomdatechnikai, orvosi és építőipari gépek – beszerzéséhez segíti hozzá az ügyfeleit. 

A hazai piacon minden negyedik új autó, valamint minden harmadik új agrárgép finanszírozása az Euroleasing Zrt.-hez köthető, de a vállalat jelentős szerepet vállal a haszongépjárművek és az ipari eszközök beszerzésének támogatásában is. Az MBH Csoport leányvállalata működésének középpontjába a hosszú távú partneri kapcsolatokat és ezáltal a fenntarthatóságot állítja, melynek alapja az ügyfelei számára biztosított kiszámítható és tervezhető pénzügyi háttér, aminek az eredményeként a fejlődés motorja lehet az ügyfelei számára. 

Stabil, országos lefedettségű partnerhálózatával és kényelmesen használható online felületeivel az Euroleasing Zrt. megbízható, hosszútávú partnere ügyfeleinek, vállalatoknak és magánszemélyeknek egyaránt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.