BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bekezdett a BUX, az OTP és a Mol is nagyot pattant a tőzsdenyitáskor, a forint viszont még álmos

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Erősen nyitott csütörtökön a pesti tőzsde, a BUX-ot mind a négy blue chip húzza, leginkább az OTP és a Mol. A forint gyenge oldalon kezdte a napot az euróval és a dollárral szemben.

Kedvező hangulatban kezdődött a csütörtöki kereskedés a Budapesti értéktőzsdén. A BUX 0,7 százalékal, 109 961 forintig lőtt ki a kilencórai nyitást követően.

tőzsde, OTP, Mol, BUX,
Bekezdett a BUX, az OTP és a Mol is nagyot pattant a tőzsdenyitáskor / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A vezető magyar részvények közül 

  • az OTP árfolyama 0,8 százalékkal, 34 660 forintra ugrott,
  • a Mol részvényei szintén 0,8 százalékkal, 2940 forintra drágultak,
  • a Richter kurzusa 0,4 százalékkal, 9650 forintra emelkedett,
  • a Magyar Telekom papírjai pedig fél százalékkal, 1760 forintig erősödtek.

A befektetők mostanra szinte biztosnak veszik, hogy az amerikai jegybank jövő héten kamatot csökkent, az olcsóbb pénz reménye pedig a részvénypiac további raliját vetíti előre. A piacok ma az orosz–ukrán háború lezárásáról szóló tárgyalásokkal kapcsolatos fejleményekre, valamint az európai és a hazai kiskereskedelmi forgalmi adatokra figyelhetnek.

Utóbbi egészen kedvezően alakult, a boltok októberi forgalmának 3,1 százalékos éves alapú bővölése némileg meghaladta az elemzői várakozást.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A forint az elmúlt napok erősödését követően megpihent, és ernyedten indította a napot a meghatározó devizákkal szemben.

Az euró jegyzése 0,05 százalékkal emelkedett, ezzel átlépte a kurzus a 381-es szintet. A tőzsdenyitásk 381,1 forintot kértek a közös európai pénz egységéért.

EUR / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

A dollárhoz képest 0,1 százalékot rontott a hazai fizetőeszkzöz, a keresztárfolyam 326,8 forintig emelkedett vissza.

USD / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

A régiós devizákhoz képest csekély elmozdulást mutat csak a forint, amely egyelőre együtt mozog a cseh koronával és a lengyel zlotyval.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.