Parlamenti vizsgálat indul annak megállapítására, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök félrevezette-e a képviselőket a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt korlátozások idején tartott, a rendőrség által törvénysértőnek minősített összejövetelek ügyében.

Fotó: Shutterstock

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt által kezdeményezett vizsgálat megindítását a kormányzó Konzervatív Párt frakciójából a többórás csütörtöki vita után senki nem ellenezte, így 

az indítványt a londoni alsóház formális szavazás nélkül elfogadta. 

Ez azt jelenti, hogy az alsóház illetékes bizottsága a Downing Street-i partik ügyében jelenleg is folyó rendőrségi vizsgálat lezárulta után kivizsgálhatja, hogy Johnson félrevezette-e a parlamentet az ezekről az összejövetelekről tett korábbi nyilatkozataival.

A brit kormány által érvényben tartott magatartási szabályok egyértelműen elvárják minden olyan kormánytag lemondását, akiről bebizonyosodik, hogy tudatosan félrevezette a parlamentet.
 

Nem mond le Boris Johnson, de elnézést kért, amiért még a saját karanténszabályait is megszegte

Boris Johnson a modern brit politikatörténetben az első olyan, hivatalban lévő brit miniszterelnök, akit törvénysértés miatt hatósági szankcióval sújtottak.