Elnézést kért kedden Boris Johnson brit miniszterelnök a koronavírus-járvány megfékezésére saját kormánya által elrendelt korlátozások megsértéséért, ami miatt a rendőrség pénzbírsággal sújtotta. Johnson ugyanakkor egyenes utalást tett arra, hogy nem készül lemondani tisztségéről.

A londoni miniszterelnöki hivatal egy hete jelentette be, hogy a Scotland Yard megbírságolta Boris Johnsont és feleségét, Carrie Johnsont, valamint Rishi Sunak pénzügyminisztert.

Ennek előzményeként a múlt év végén és az idei év elején egymás után kerültek nyilvánosságra értesülések arról, hogy Johnson hivatalában a szigorú járványügyi korlátozások idején több kerti partit, társasági összejövetelt is tartottak.

Boris Johnson a modern brit politikatörténetben az első olyan, hivatalban lévő brit miniszterelnök, akit törvénysértés miatt hatósági szankcióval sújtottak.

Az ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult.

A brit kormányfő a londoni alsóház keddi, a húsvéti szünet utáni első ülésnapján elmondta: április 12-én kapta meg a pénzbüntetésről szóló értesítést, és haladéktalanul befizette a bírságot.

Johnson nem fedte fel, hogy mennyit kellett fizetnie.

Felidézte ugyanakkor, hogy már a bírság bejelentése után elnézést kért, és kijelentette, a mostani, első ülésnapon megköveti a parlamentet is.

Fotó: Alastair Grant

Megismételte azt a korábban is hangoztatott álláspontját, hogy amikor a Downing Streeten 2020. június 19-én összejövetelt tartottak amelyet a koronavírus-járvány kezelésének stratégiájáról szóló kormányülés követett , nem gondolt arra, hogy az esemény szabálysértésnek minősülhet. 

Ezzel hibát követtem el, amiért maradéktalanul elnézést kérek

mondta keddi alsóházi nyilatkozatában a brit miniszterelnök.

Az akkoriban érvényben lévő, Boris Johnson kormánya által elrendelt angliai járványellenes intézkedések értelmében kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember szabadtéren sem tartózkodhatott egymás társaságában, és a nem együtt élő családtagok, ismerősök otthonukban sem látogathatták egymást.

Születésnapi bírság 

A rendőrség közleményéből nem derült ki, hogy Johnson és felesége, illetve Sunak melyik összejövetel miatt kapott bírságot. Az azonban már korábban ismertté vált, hogy 2020. június 19-én születésnapi ünnepséget tartottak Johnson tiszteletére a Downing Streeten, és ezen a rendezvényen mindhárman jelen voltak, a miniszterelnöki hivatal hozzávetőleg harminc munkatársával együtt.

Keddi parlamenti felszólalásában Johnson hivatalosan megerősítette, hogy

a bírságot a születésnapi rendezvényért szabta ki rá a rendőrség.

Az ellenzék az ügy kipattanása óta folyamatosan Johnson lemondását követeli, keddi nyilatkozatában a kormányfő azonban egyenes utalást tett arra, hogy nem készül távozni tisztségéből. Úgy fogalmazott: tudja, hogy nagyon sokan dühösek és csalódottak a történtek miatt, de pontosan ezért érzi az eddigieknél is erőteljesebben azt, hogy kötelessége a brit nép számára elsődleges fontosságú feladatok további ellátása, beleértve az Ukrajna elleni orosz támadásra adandó válaszintézkedéseket.

Hamarosan döntenünk kell a kormányfő jövőjéről

A legtöbb, kedden felszólaló kormánypárti képviselő elfogadta Boris Johnson ismételt bocsánatkérését. Elégedetlen párttársai még kedden zárt ajtók mögött kérhetik számon a brit miniszterelnököt, aki ellen egy konzervatív képviselő nyújtott ma be bizalmatlansági indítványt. A londoni parlament alsóháza csütörtökön tűzi napirendre a kezdeményezést, míg Boris Johnson épp Indiában tárgyal a kereskedelmi kapcsolatok bővítéséről. A bizalmatlansági indítványt beadó korábbi alsóházi frakcióvezető, Mark Harper mikroblogján azt írta: 

Johnson nem méltó a hivatalra, amit betölt, a konzervatív képviselőknek hamarosan dönteniük kell a sorsáról.