A pénteki, marokkói földrengésben a legfrissebb adatok szerint 2012-en haltak meg, 2059-en pedig megsérültek, köztük 1404-en kritikus állapotban vannak – közölte a marokkói belügyminisztérium adataira hivatkozva a Reuters.

20230209 BudapestDr. Kiszely Márta szeizmológus ELKH GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumfotó: Németh András Péter NAP Szabad Földképen: Földrengés térkép
Fotó: Németh András Péter / Szabad Föld (Képünk illusztráció)

A természeti katasztrófa komplett falvakat tett a földdel egyenlővé, és óriási károkat okozott Marrákes történelmi óvárosában is. A királyi udvar szombati tájékoztatása szerint az országban háromnapos nemzeti gyászt hirdettek, és félárbócra engedték a nemzeti lobogót.

A mentés közben nagy erőkkel folytatódik a fegyveres erők közreműködésével: amellett, hogy továbbra is kutatnak a lehetséges túlélők után, a katasztrófa által sújtott területeket tiszta ivóvízzel, élelmiszerrel, sátrakkal és takarókkal látják el.

Törökország, ahol a februári erős földrengések több mint 50 ezer ember halálát okozták, azonnal szolidaritásáról biztosította Marokkót, és felajánlotta segítségét is a földrengés okozta károk enyhítése érdekében. Algéria pedig – amely 2021-ben szakította meg kapcsolatait Marokkóval, miután a nyugat-szaharai konfliktus miatt fokozódott a feszültség az országok között – bejelentette, hogy megnyitja a légteret a humanitárius és egészségügyi célú repülések előtt.

A földrengést – emlékeztetett a hírügynökség – 18,5 kilométerrel a felszín alatt rögzítették: az ilyen mélységű rengés pedig jellemzően pusztítóbb, mint az azonos erősségű mélyebb rengések. Ez volt Marokkó leghalálosabb földrengése 1960 óta, amikor a katasztrófa becslések szerint legalább 12 ezer ember halálát okozta.