Tíz éven belül minden újonnan épülő és felújított lakás valamilyen szinten okosotthon lesz, az otthonfelújítási támogatásokból is egyre többen költenek a modern technológiák beépítésére. 

Az okosotthonok elterjedésével párhuzamos folyamat, a következő lépés az okostársasház és az okosváros létrejötte, 

amelyhez egy magyar fejlesztés révén egyszerűen lehet majd kapcsolódni.

A piacon egyedülálló innovációval, a smart buildinggel, egy okostársasház- üzemeltetési megoldással és felhőalapú applikációval vett részt a dubaji világkiállításon egy magyar startup, a Chameleon Smart Home Zrt. Az expón bemutatott hiánypótló fejlesztés különlegessége, hogy társasházi megoldásaival lehetővé teszi a lakások és a közös terek összehangolt működését, sőt az okosváros lehetőségéhez egyetlen kezelőfelülettel hozzákapcsolják a felhasználókat. 

Fotó: Shutterstock

Az okosmegoldások elterjedéséhez még idő kell, de Magyarországon is egyre több házban és lakásban használják ezt az új, technológiát, amely ma még kuriózumnak számít, de holnap már az alapfelszereltség része lesz. Az okosotthon-technológia beépítése mindössze 1 százalékkal növeli az összköltséget az új építésű ingatlanokban.

A magyar cég fejlesztéseinek versenyképességét nemcsak a világkiállításon való részvétel bizonyítja, hanem az is, hogy az új megoldásról edukációs előadásokat tartottak. 

A Chameleon a Dubaji Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében rendezett Város és vidékfejlesztés című tematikus héten a Technológia és Innováció szekcióban prezentálta okostársasház-megoldását jelentős iparági szereplők előtt. 

A Chameleon felhőalapú applikációja világelsőként köti össze a smart home–smart building–smart city hármasát, eddig minden, a piacra bevezetett szolgáltatás csak külön alkalmazással volt elérhető. A magyar fejlesztés iránt a nagy nemzetközi smart home-gyártók is érdeklődnek. Szarvas Péter, a Chameleon Smart Home Zrt. vezérigazgatója kiemelte: az okosváros alapköve az okosotthon, a gazdaságosabb és zöldebb jövőt az okostársasházban található okosotthonok teremtik meg. 

Az okosotthonban és az okostársasházban egyaránt vezérelhetők a víz-, az áram-, az árnyékolás- és a fűtő-hűtő rendszerek. 

Csőtörés esetén például a rendszer – kizárva az emberi tényezőt – elzárja a központi vezetéket, hogy megakadályozza a teljes elázást, extrém időjárási körülmények esetén pedig lehúzza a redőnyöket. A rendszer beállítja, hogy egy középső lakást nem kell annyi energiával felfűteni, mint egy szélsőt, vagy ahova besüt a nap, ott kikapcsolja a fűtést, az árnyékos oldalon lehúzza a redőnyöket, hogy bent maradjon a hő. Egyszerre fókuszál arra, hogy a lakók egyénileg beállított preferenciái teljesüljenek, és a ház is a lehető leghatékonyabban működjön.

A Chameleon 2021–2022-ben a társasházaknak nyújtott egyedi fejlesztésekre és funkciókra fókuszál, beillesztve azokat az okosvárosba. 

Egy társasház nemcsak lakások összességéből áll, hanem közös terekből, üzlethelyiségekből, kültéri megoldásokból és parkolóból. 

Ezeket külön-külön felokosítva és összhangba hozva képesek egy smart ökoszisztémát létrehozni, ahol az egység nem egy lakás, hanem a teljes épületkomplexum, amely a legmodernebb városfejlesztési koncepciókba illeszkedik. 

A Chameleonra 2017-ben figyelt fel a világ, újdonságuk, az okosotthonokkal kommunikáló okostársasházak révén. A cégnél 2019-ben elsőként fejlesztettek mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtésszabályozót. A startup fejlesztéseit és a külpiacokon való bemutatkozását a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatta.

Robbanásszerű fejlődés küszöbén

A ma 90 milliárd dollárra tehető globális okosotthonpiac 2024-re több mint másfélszeresére, 158 milliárd dollár fölé nőhet. 2020-ban világszerte a háztartások 9 százaléka, Magyarországon a 4 százaléka élt az okosotthon lehetőségével, ez az arány globálisan 19 százalékra, hazánkban 14 százalékra nőhet 2024-re. Magyarországon a tavalyi forgalom 700 millió dollár körül alakult, ami 2024-re megduplázódhat. A magyarországi keresletet a kormány lakásfelújítási támogatási programja is erősítette, sokan otthonaik okosítására is felhasználják a támogatást. A Chameleonnál idén a támogatásokhoz köthető megrendelések az összrendelésnek a 15 százalékát adták.