BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fogynak a rozsdaövezetek a fővárosban, de még korai az öröm

Budapesten 2022 végén mintegy 3300 rozsdaövezeti telket tartottak nyilván. Bőven akad eltüntetésre váró rozsdafolt az egész országban.

Egyetlen lépésben a felével bővülhet az elhagyott városi iparterületek újraélesztését szolgáló program, miután a kormány újabb három rozsdaövezeti akcióterület kijelölését vette fontolóra – derült ki az OTP Ingatlanpont csütörtöki elemzéséből.

Barnamezős_Terület. 20200429 Budapest Foto Bach Máte Magyar Nemzet
20200429 BudapestBarnamezős terület, ami alkalmas lehet beruházásra, RákosrendezőFotó Bach Máté (BPM)Magyar Nemzet
Fogynak a rozsdaövezetek a fővárosban, de még korai az öröm.
Fotó: Bach Máté / Mediaworks

A 2020-ban meghirdetett rozsdaövezeti akcióterv megvalósításának nyitánya 2021 végén az egykori Láng Gépgyár telkén induló beruházás befogadása volt. Az azóta eltelt közel két évben a kedvezményezett fejlesztések száma mindössze hatra bővült, és ezek mindegyike a főváros IX., X., XI. és XIII. kerületére koncentrálódik.

Azonban eltüntetésre váró rozsdafolt bőven van még az egész országban. Csak a fővárosban 2022 végén mintegy 3300 ilyen telket tartottak nyilván, főleg az átmeneti zónában.

A legnagyobb számban Csepelen (998 telek), a budai oldalon a III., XI. és XXII., a pestin a X., XIII. és XIX. kerületben.

Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint a rozsdaövezeti fejlesztések igazi win-win helyzeteket kínálhatnak. Ugyanis a beruházásokkal eltűnhetnek a felhagyott ipar sebei a városok szövetéből. A beköltözők életet, közösséget, fejlődő infrastruktúrát hoznak a lepusztult területre.

A fejlesztések hasznát a befogadó terület régi lakói is élvezhetik, mivel egy jól sikerült revitalizáció húzhatja magával a környék ingatlanárait is. A beköltözők szintén nyertesek, hiszen az érvényes szabályozás szerint visszaigényelhetik az itt épülő új lakások áfáját, azaz 5 százalékkal olcsóbban juthatnak az otthonukhoz.

A budapesti rozsdaövezeti akcióterületek tervezett bővítése három, jellegében eltérő területet foglal magában. A XI. kerületben, a Fehérvári út – Galvani út – Szerémi út – Barázda utca között egy klasszikus ipari terület kitisztítása és beépítése, Zuglóban az új városközpont kialakítása, míg a XV. kerületben a 2006-ban bezárt egykori Rákospalotai Növényolajgyár területén épülő lakások és kereskedelmi létesítmények kaphatnak rozsdaövezeti akcióterület besorolást.

A XV. kerület kiesik a rozsdaövezetekkel leginkább jellemezhető, belső-átmeneti kerületek köréből, és a három új terület közül ez, a rákospalotai a legsajátosabb. Egyrészt a gyárat, amely egykor a kerület második legnagyobb munkáltatója volt, s ahol az ország margarin- és olajszükségletének közel kétharmadát állították elő, egy klasszikus kertváros öleli körül. Másrészt a környéken – szemben Zuglóval vagy Újbudával – elvétve van csak új építés. Ugyan két zöldmezős, több száz lakásos projekt évek óta vár indulásra, de ma a legnagyobb aktív fejlesztés a kerületben egy mindössze 35 lakásos építkezés.

Habár a használt lakások esetében már 2022-ben megindult az árak mérséklődése, az új építésűeknél nem érdemes ilyenre várni.

Ez a prognózis pedig az elérhető kedvezményeket tekintve felértékeli az 5 százalékos áfa-visszatérítés lehetőségét is.

A fővárosi árakkal és nagyobb, családi méretű lakással számolva, ebből a kedvezményből szinte már kijön egy teremgarázs-beálló ára vagy akár két teljes felszíni parkolóhely is, esetleg egy nagy tároló a család összes kerékpárjának és sporteszközének.

Meglepő fordulat esedékes az új lakások piacán

Az egyszobás lakások kivételével minden kategóriában visszaesett a kereslet a megdrágult hitelek miatt az új építésűek piacán, ahol emiatt az áremelkedés is megállt. Az ingatlanfejlesztők mindezek ellenére vagy éppen ezért a prémiumkategória felé indulhatnak el, az átlagosnál fizetőképesebb vevőkört megcélozva.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.