BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Miért csökkent a bolti dolgozók száma?

A 2021 első negyedévi 351 ezres boltos foglalkoztatotti létszám minden korábbinál kisebb. Az egy évvel korábbihoz képest 27 ezer, a megelőző negyedévhez képest 16 ezer, az előző évi átlaghoz képest pedig 20 ezer fővel esett a létszám.

A számok magukért beszélnek, de érdemes kicsit elgondolkodni a csökkenő kiskereskedelmi alkalmazotti létszámon a Figyelő szerint. Éves viszonylatban nem csökkent, inkább stagnált a kiskereskedelmi, vagy ha úgy tetszik a bolti forgalom, sőt az értékesítés jelentős része az online-ra terelődött. Ez pedig legalább akkora humánerőt igényel, mint a hagyományos bolti eladások. Vagyis a cikk szerint nagyon komoly kérdés,

hogy akkor miért csökkent ilyen jelentősen a bolti alkalmazottak száma.

2020-ban is kiolvasható volt a foglalkoztatottak statisztikájából, hogy a második negyedévben a boltzár időszakában (március 28-tól május 4-ig a megyékben, 18-ig Pest megyében és a fővárosban volt zárva az iparcikkes boltok zöme) esett a boltos foglalkoztatottak száma.

Sajnálatos módon 2021-ben is bezárásra kényszerültek az iparcikkes boltok, szélesebb körben is, mint egy évvel korábban,

csak éppen a naptárt nézve nagyobb részt nem az első, hanem a második negyedévben (március 8-tól április 7-ig). És hiába lehetett ekkor a korábbi évvel szemben támogatást kapni a munkaerő megtartása érdekében, nagyobbat esett a létszám.

Nyilván a boltbezárások eleve rákényszerítik a boltos vállalkozásokat a létszám újraszámolására, bárhol is tevékenykedjenek. Meg is próbálják tartani, hiszen számolni kell az újranyitással is – írja elemzésében a blokkk.com internetes kereskedelmi szakportál. De a bevétel elmaradása azt jelenti, hogy az esetleges támogatások mellett a tartalékokhoz kell hozzányúlni, már akinek van még turkálni valója a leállított kasszákban.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

Az iparcikkes boltosoknak ráadásul nem csak a bezárásokat kellett megszenvedniük, amelynek vége mindig is bizonytalan volt

(a döntéshozók mentségére: a koronavírus járványról egy biztosan állítható, mégpedig az, hogy bizonytalan, kiszámíthatatlan tud lenni), hanem a többi hónapok piacvesztését is. Már korábban rámutattunk arra, hogy a koronavírus járvány korlátozásai során 2020 márciusától 2021 áprilisáig az iparcikkes boltok 600 milliárd forint értékű piacot veszítettek. Ezt nehéz túlélni változatlan létszámmal.

Sok boltos reménykedett a javulásban az újranyitásokat követően, de az iparcikkes boltok forgalma 2020 áprilisától már egyik hónapban sem érte el a járvány előtti szintet. Az év végi felfutás is elmaradt, decemberben is nagy volt a piacvesztés, az elmaradt ajándékvásárlások miatt, pedig ebben sok boltos reménykedett. És 2021 is visszaeséssel indult (az összehasonlítás alapját képező egy évvel korábbi negyedév, 2020 eleje még erős volt).

A boltszámcsökkenésben is tükröződik a foglalkoztatás szintjének csökkenése 2020-ban, többségében iparcikkes boltok álltak le végleg.

Feltehetően számos boltos a gyenge év végi ünnepi időszakot követően, 2021 elején húzhatta le a redőnyt, aki pedig nem, annak jött a márciusi boltzár.

Mindent összevetve, a boltok számának csökkenése, a boltzár alatt „kihullat” munkaerő és persze a kijárási tilalom alatti rövidített nyitva tartás egészen más humánerő gazdálkodást igényelt. Vagyis sok esetben egy-egy dolgozó a korábbi feladatköréhez képest újabbakat kapott, amivel szemmel láthatóan javult a hatékonyság, hiszen éves szinten kevesebb emberre, folyó áron nagyjából tudták hozni a korábbi bevételeket. Hozzá kell tenni, hogy nem mindenütt, a kis és közepes boltok, sajnos nagyon alul teljesítettek.

 

Részletek a Figyelő legfrissebb számában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.