BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Holnaptól 15 százalékra nő a kötelező akciózás mértéke

Augusztus 1-jétől 15 százalék lesz a kötelező akciózás mértéke, és bővül a programban részt vevő élelmiszerek köre is – emlékeztetett a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Az indulása után két hónappal máris bővül a kötelező akciózás köre és mértéke. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleményében azt írta, hogy a június 1-jén indult inflációcsökkentő intézkedés már eddig is eredményes volt, augusztus 1-jétől pedig azt várják, hogy még gyorsabban csökken majd a pénzromlás mértéke.

kiskereskedelem árverseny húsvét
Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

A kormány annak érdekében, hogy fokozza az árversenyt, arról döntött, hogy augusztus elsejétől 10-ről 15 százalékra emeli az élelmiszerekre kivetett kötelező akciózás mértékét. Emellett a jogszabálymódosítással azt is biztosítják, hogy a másfél éve működő élelmiszerár-stopokat úgy vezetik ki, hogy a kötelező akciózás kiterjedjen ezekre a termékekre. A GFM ettől azt várja, hogy az alapvető élelmiszerek augusztus 1-jétől is kedvező áron lesznek kaphatók az üzletekben.

A szakértők is árspekulációval vádolják a kiskerláncokat

Több elemző is egyetért a miniszterelnök péntek reggeli nyilatkozatával. Az áremelést indokolatlannak tartják.

A kötelező akciózás a következő termékkategóriákra terjed ki jelenleg:

  • Baromfihús
  • Sertés- és marhahús
  • Hal, halkonzerv
  • Húskészítmények
  • Tej, tejföl és helyettesítői
  • Joghurt, egyéb savanyított készítmények
  • Egyéb tejtermék
  • Sajt
  • Vaj, margarin és készítményei
  • Egyéb zsiradékok
  • Kenyér
  • Péksütemények
  • Száraztészta, rizs, egyéb cereáliák
  • Liszt, cukor, tartósított lisztesáru
  • Friss zöldség
  • Friss gyümölcs
  • Gyümölcs-, zöldséglé
  • Készételek, fűszerek, ételízesítők
  • Kávé, tea
  • Ásványvizek és üdítőitalok

Holnaptól a programban részt vevő termékek köre a következő élelmiszerekkel bővül:

  • Kristálycukor
  • Búzafinomliszt
  • Napraforgó étolaj
  • Házi sertéscomb
  • Csirkemell, csirkefarhát
  • 2,8 százalékos UHT-tej
  • Tojás
  • Étkezési burgonya, kivéve újburgonya

A kötelező akciózás lényege, hogy a felsorolt termékcsoportok esetében az üzleteknek az akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árhoz képest legalább 15 százalékkal kedvezőbben kell kínálnia az adott élelmiszereket. Emellett a korábbi 8 árstopos termékfajtára is kiterjed a kötelező akciózás úgy, hogy heti rendszerességgel legalább 2 termékfajtában kell valamennyi terméket a beszerzési árhoz viszonyítva minimum 15 százalékkal olcsóbban kínálni. Emellett átmenetileg a fennmaradó 6 termékfajta árai sem lehetnek magasabbak, mint a beszerzési ár.

A kormány a kötelező akciózástól, illetve az online árfigyelő rendszertől olyan árverseny kialakulását várja, amelynek köszönhetően az infláció az év végére egy számjegyűre csökkenhet.

Újabb mankót kapott az infláció elleni háború

Utoljára két és fél éve nőttek ilyen alacsony mértékben az iparban a termelői árak, ezzel óriási támaszt kapott a drágulás elleni csata.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.