BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pártoknál kilincselő kisgazdák

Nincs szükség megtisztulásra, ugyanis az FKGP tiszta -- állítja a párt főtitkára. Az SZDSZ a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatát szorgalmazza a Torgyán-vagyonnal kapcsolatosan. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztályának lapunkhoz eljuttatott közleményében Torgyán Attila kifejti: a család tulajdonában mindössze egyetlen ingatlan van.

Most még nehéz megjósolni az FKGP sorsát, de az tény, hogy a kisgazda frakciótagok keresik a pártjukon kívüli kapcsolatokat és a csatornákat -- fogalmazott lapunknak Cseh Sándor, az FKGP-n kívüli kisgazda szervezeteket tömörítő Kisgazda Szövetség elnöke. Példaként említette a leváló megyei szervezeteket, illetve azt, hogy az FKGP-hez kapcsolódó Független Ifjúság egy része kiszakadt és önállóan kezdett politizálni. Az FKGP vállalkozói tagozata -- amely a pártelnök véleményétől többször eltérő álláspontot képviselt -- szerinte "nem alapvetően kisgazda beállítottságú", így valószínűleg nem a Kisgazda Szövetséggel keres majd kapcsolatot, hanem más szervezetekkel.



Több kisgazda politikus szerint a vállalkozói tagozat önmagában nem képvisel súlyt, nem tekinthető a párt platformjának, és tagjai nem is vállalják minden esetben a párttagságot. Ugyanakkor ismert, hogy a vállalkozói tagozat meghívását a közelmúltban Dávid Ibolya igazságügyminiszter, majd Kövér László, a Fidesz elnöke is elfogadta. Egyik alkalommal sem volt azonban jelen Torgyán József, amit a vállalkozói tagozat nehezményezett is. Az FKGP elnöke a csoport elnökét, Molnár Lászlót nemkívánatos személynek minősítette a Magyar Nemzetnek adott interjújában, mivel Molnár László a korrupcióval gyanúsított Székely Zoltán személyéért garanciát vállalt.



Az FKGP-nek nincs szüksége megtisztulásra, ugyanis a párt tiszta -- mondta a Világgazdaságnak Bernáth Varga József. A párt főtitkára úgy nyilatkozott: mintegy 120 ezres taglétszámukból mindig lehet egy-egy személy, aki esetleg összeütközik a törvénnyel. A Torgyán József több száz milliós építkezéséről szóló hírek sem rendítik meg a pártot -- tette hozzá. A pártfőtitkár cáfolta az FKGP két- vagy háromfelé válásáról szóló híreket.



A frakció dönt arról, lesz-e vagy sem párton belül vizsgálat azzal kapcsolatban, hogy más kisgazda politikus is részese volt-e a Székely-féle korrupciós ügynek -- felelte lapunk kérdésére az FKGP fővárosi szervezetének elnöke. Liebmann Katalin szerint Torgyán József ingatlanával kapcsolatban sem illetékes a fővárosi szervezet.



"A családi ház építésével kapcsolatos rágalmakat hamis váddá duzzasztó személyekkel" szemben Torgyán József elrendelte a hamis vád bűntette miatti feljelentést -- áll a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztályának lapunkhoz eljuttatott közleményében. A tárca egy másik közleményében Torgyán Attila kifejti: a család tulajdonában mindössze egyetlen ingatlan van, egy 291 négyszögöles telken lévő kétszintes családi ház. Ennek forrását a Várban lévő ingatlanjuk és a Budakeszin lévő családi házuk eladásával, valamint 13 éve jól működő irodája bevételéből teremtették elő.





A Torgyán-vagyon vizsgálatát sürgeti az ellenzék Nincs szükség megtisztulásra, ugyanis az FKGP tiszta -- állítja a párt főtitkára. Az SZDSZ a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatát szorgalmazza a Torgyán-vagyonnal kapcsolatosan. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztályának lapunkhoz eljuttatott közleményében Torgyán Attila kifejti: a család tulajdonában mindössze egyetlen ingatlan van. Munkatársainktól-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.