Közélet

Gyászol a média: elhunyt a legendás riporter - Walter Cronkite

Kilencvenkét éves korában elhunyt Walter Cronkite, a CBS News amerikai hírtelevízió egykori legendás riportere.

A CBS helyi idő szerint pénteken közölte, hogy Walter Cronkite hosszan tartó betegség után halt meg New York-i otthonában, családtagjai körében. Walter Cronkite, a II. világháború idején a UPI hírügynökség haditudósítója, a háború után moszkvai tudósítója volt. 1946-ban ő vezette a náci háborús bűnösök perének nürnbergi tárgyalásáról tudósító stábot. 1950-81 között a CBS televíziós társaság hírműsorainak vezetőjeként országos ismertségre tett szert, és működése a tárgyilagos híradás mintájául szolgált - tudatja a BAMA a távirati iroda hírét.

Az amerikai televíziós újságírás egyik legtekintélyesebb alakjaként tartották számon. Tevékenységét többször ismerték el Grammy-díjjal. 1981-ben megkapta az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadság-érdemrendet. Történelmi hang Amerikaiak milliói számára idéz a hangja olyan történelmi eseményeket, mint az 1962-es kubai rakétaválság, vagy Kennedy elnök meggyilkolása - ő jelentette be elsőnek az elnök halálhírét, életében először kizökkenve közmondásos nyugalmából -, a vietnami háború vagy a Watergate-ügy.

Nem véletlenül tartották őt "Amerika leghitelesebb emberének". Lyndon B. Johnson elnök mondta a vietnami háborút bíráló kommentárjai kapcsán: "Ha elveszítjük Cronkite-ot, elveszítjük az átlagamerikait". Visszavonulása után is időnként meghívták egy-egy jeles esemény tudósítására, mint például John Glenn 1998-as űrrepülése alkalmából, mivel ő volt ott az első amerikai űrhajós 1962-es úttörő útjánál.

Barack Obama amerikai elnök közölte a halál hírére reagálva, hogy Cronkite "a bizonyosság hangja volt a bizonytalan világban", aki "sosem csapott be bennünket". George Bush volt amerikai elnök "az amerikai újságírás ikonjának" nevezte az elhunyt újságírót.

Videókat itt talál Walter Cronkite-ról

halál cbs Walter Cronkite riporter Amerika újságírás
Kapcsolódó cikkek