BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Változhat a népszavazási törvény

A népszavazási törvény módosítására tett javaslatot Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke, illetve Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke az Országgyűlés igazságügyi bizottságának hétfői ülésén.

A népszavazási törvény módosítására tett javaslatot Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke, illetve Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke az Országgyűlés igazságügyi bizottságának hétfői ülésén, amelyen beszámoltak a tavalyi országos népszavazás tapasztalatairól.

[caption id="" align="alignleft" width="600"]Fotó: MW Fotó: MW[/caption]Pálffy Ilona elmondta, a népszavazási eljárás során több probléma is kiderült, amiket a választási eljárási törvény módosításával orvosolni lehetett volna, de az erről szóló tárgyalások megrekedtek. Ugyanakkor - tette hozzá - a népszavazási törvény módosításához csak egyszerű többség kell, így lehetőséget lát arra, hogy bizonyos változtatásokat mégis végrehajtson az Országgyűlés. Mint mondta, indokolt lenne tisztázni a köztársasági elnök és a miniszterelnök, mint népszavazást kezdeményezők jogosítványait, a kampányköltés szabályait és szükséges lenne lerövidítni a népszavazási kérdések hitelesítésénél a 90 napos kúriai jogorvoslati határidőt. 

Szót ejtett arról is: indokolt lenne a népszavazási törvényben tisztázni a köztársasági elnök és a miniszterelnök mint népszavazást kezdeményezők jogosítványait, a kampányköltés szabályait, és szükséges lenne lerövidítni a kúriai jogorvoslati határidőt. Emellett fontos lenne tisztázni, hogy helyi népszavazás esetén ki jogosult szavazni - tette hozzá. Végül közölte: a tavaly október 2-ai népszavazás lebonyolítására 4 milliárd 950 millió forintot terveztek, de végül 4 milliárd 160 millió forintot költöttek. A 790 millió forint megtakarítás 90 százaléka az NVI szintjén keletkezett.

Felszólalásában Patyi András is a népszavazás kezdeményezőire vonatkozó szabályok egyértelművé tétele mellett érvelt. A népszavazás kezdeményezőire vonatkozó szabályok egyértelművé tétele mellett szükségesnek nevezte azt is, hogy rögzítsék, az országos népszavazás esetén a kezdeményezők hogyan tudják a határon túli választópolgárokat közvetlenül elérni a kampányeszközökkel. Jelezte: abban nem volt vita az NVB, a Kúria és az Alkotmánybíróság között, hogy a kormányt az általa kezdeményezett népszavazásban szervezőnek kell tekinteni, de - mint mondta - "az egységes jogértelmezés nem mindenben pótolhatja a szervező jogállására vonatkozó egyértelmű törvényi rendelkezést".

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.