Tokkal-vonóval: a hangszerpiac kincsei

December 18-án volt a világ leghíresebb hegedűkészítője, Antonio Stradivari halálának 280. évfordulója. A csodálatos hangzásukról híres hegedűk megálmodójának keze alól mintegy 1100 hegedű, cselló, mandolin, gitár és hárfa került ki, a legtöbb hangszert 1700 és 1720 között készítette. Hangszerei közül nagyjából 600 maradt fenn az utókornak. Nagybőgőből hat-hét darab, csellóból hatvanöt-hetvenöt, a többi hegedű. Brácsából van a legkevesebb, az egész világon mindössze tízről tudnak. A hangszereknek csupán egytizede van tökéletes állapotban. Mindegyik darab több millió dollárt ér. A Stradivariusok hátlapja jávorfából, a tető lucfenyőből, a tőke és a kávák fűzfából készültek. Hogy teltebb legyen a hangzás, az olasz mester laposabbra építette a hangszert, megnagyobbította a hegedűtestet, kisebb domborulatokat alkalmazott, és erősebb hajlásban metszette ki az f-lyukakat. Legjobb hegedűinek még nevük is van: a leghíresebbek: Betts, Chaconne, Alard és Messiás.

Stradivari titkát mind a mai napig nem sikerült megfejteni, a zenetudósok, vegyészek, sőt klímakutatók kitartó próbálkozásai ellenére sem. Egyesek szerint a Stradivari által használt különleges lakk a megfejtés kulcsa, mások úgy vélik, a hegedű alapanyagául szolgáló fa egyedi kezelésében, a fapácolásban, a juharfa gombátlanítására alkalmazott bórsavas kezelésben vagy a színes gyümölcsmézga használatában rejlik a titok. Megint mások a hegedű felépítésére vagy a kiválasztott fa minőségére esküsznek, Stradivari állítólag maga utazott távoli vidékekre, hogy a megfelelő fenyőfákat kiválassza. Az ehhez a feltételezéshez csatlakozó tudósok szerint a „kis jégkorszak”, a csökkent naptevékenység és a hideg lehet a megoldás kulcsa; a készítő által fölhasznált fák olyan időben nőttek csemetékből nagy fává, amikor évtizedeken át hosszú, hideg telek és hűvös nyarak váltották egymást.

A vagyont érő hangszereket ráadásul igen gyakran hamisítják is, ami nem meglepő, hiszen például egy Stradivari-hegedűért, az 1697-ben készült Molitorért 2010-ben 3,6 millió dollárt (948 millió forint) fizettek, 2011-ben a japán cunami áldozatainak javára rendezett árverésen az 1721-ben készült, Lady Blunt névre hallgató, egykor Lord Byron unokájának tulajdonában lévő hegedűért 15,8 millió dollárt (4,1 milliárd forint) adtak.

A hegedűk értékét jól mutatja, hogy még nyáron, a zene ünnepének alkalmából közölt egy összeállítást az India Today, amelyben sorra vették a világ tíz legdrágább hangszerét, és ezek között hat Stradivari-hegedű és -cselló volt.

A Stradivariusok piaca meglehetősen kicsi, de annál élénkebb: Londonban, New Yorkban, Párizsban vagy Rómában szinte mindig találni tizenöt-húsz eladásra váró darabot, egyes szakértők szerint a legjobb Stradivariusok értéke tízévente megduplázódik.

Az oxfordi Ashmolean Museumban található a valószínűleg leghíresebb és legjobb állapotban megmaradt Stradivari-hegedű. A Messiást 1716-ban készítette a művész. A CNN márciusban arról írt, hogy egy londoni hegedűrestaurátor és kereskedő, Florian Leonhard rálelt a Messiás „ikertestvérére”, amely egy évvel később készült, és szakemberek is megerősítették, hogy a két hangszert ugyanannak a fának az anyagából alakították ki. Leonhard az Új Messiás névre keresztelte a hegedűt, és állítása szerint akár 20 millió dollárért (5,2 milliárd forint) is elkelhet, ami új rekord lenne a Stradivari-hegedűk történetében.

Korántsem biztos azonban, hogy az Új Messiás könnyen gazdára talál, mivel a hegedűpiac, amilyen élénk, olyan kiszámíthatatlan is egyben. Három évvel ezelőtt például a legdrágábbra tartott Stradivari-hegedűt, a Macdonaldot kínálta eladásra a szintén londoni Ingles & Hayday nem kevesebbért, mint 45 millió dollárért (11,8 milliárd forint), ez azonban még a potenciális vevőknek is sok volt, a legjobb ajánlat még a kikiáltási ár közelében se ért.

Az India Today összeállítása szerint egyébként a legdrágábban eladott Stradivari-hangszer egy cselló volt. A Duport egykori tulajdonosáról, a 19. századi csellista, Jean-Louis Duport után kapta nevét, a hangszert 1711-ben készítette Stradivari, és 2008-ban, egy árverésen a Nippon Music Foundation – a mester hegedűinek egyik híres gyűjtője – vásárolta meg 20 millió dollárért. A cselló érdekessége, hogy egy jól látható horpadás van rajta – a legenda szerint Napóleon csizmája okozta a kárt, amikor Duport átengedte az egykori francia császárnak, hogy játsszon rajta.

Antonio Stradivari 1644 körül született Cremonában. Az 1660-as évektől kora leghíresebb hegedűkészítője, Niccolo Amati műhelyében dolgozott, majd önállósította magát. Kétszer nősült, két házasságából tizenegy gyermeke született. Amati 1684-ben bekövetkezett halála után ő számított Cremona legjobb hegedűkészítőjének, úgy tartják, hogy az 1700–1720 közötti években készítette a legkiválóbb hangszereit. 1720 után látása megromlott, keze bizonytalanná vált, a munkát fokozatosan két fia vette át, bár a mester kilencvenen túl sem szakított a hangszerkészítéssel. 1737. december 18-án halt meg Cremonában.