Közélet

Nem kerülhetnek veszélybe az önkormányzati támogatások

Téves információnak bizonyult, hogy az állam visszaveszi a már kifizetett önkormányzati uniós támogatásokat: csak technikai részletek változnak.

Pénteken jelent meg az országos sajtóban az az információ, hogy a Magyar Államkincstár (MÁK) visszaveszi a településektől a korábban számukra kiutalt uniós támogatásokat. A híradások arról számoltak be, hogy

az önkormányzatoknak szeptember végéig kell megküldeniük a kincstár számlájára azokat a központi költségvetés terhére megelőlegezett EU-s forrásokat, amelyek meghaladják az 50 millió forintot, és felhasználásukat még nem kezdték meg.

A cikkek szerint az intézkedés néhány napos, és azt szolgálja, hogy csökkentse a büdzsé hiányát, illetve azt is kiemelték, hogy számos helyi projekt megvalósulása veszélybe került.

Fotó: Lauffer László / Dunántúli Napló

Ezek az állítások több szempontból sem bizonyultak helytállónak. Az egyfelől igaz, hogy a MÁK-számlákon megjelenő forintok (mivel részben kereskedelmi bankoktól kerülnek vissza) segítik a megemelkedett államháztartási pénzforgalmi deficit lefaragását. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke ugyanakkor a Világgazdaság érdeklődésére azt is elmondta, hogy mintegy másfél hónapja van tudomásuk a változásról, tehát nem érte felkészületlenül a településeket. Kiemelte, hogy az uniós támogatások elosztási szabályrendszerének módosulása csupán technikai kérdés, hiszen a MÁK-hoz kerülő források felett továbbra is az önkormányzatok rendelkeznek, azokat senki sem veszi vissza.

„Kényelmetlenségekkel viszont számolni kell – mondta –, mert a gyakorlatban ez azzal jár, hogy októbertől kizárólag a kincstár megyei központjaiból rendezhetjük a projektekkel összefüggő megbízásokat.” Eddig ezeket helyben, kereskedelmi banki számláról is lebonyolíthatták.

Schmidt becslése szerint

a döntés mintegy 500 milliárd forint mozgatását vonja maga után, és nagyjából kétezer települést érinthet.

Határozottan cáfolta, hogy akár egyetlen projekt kivitelezése is veszélybe kerülne, mint megjegyezte, a MÁK közbeiktatás. Arról is beszélt, hogy nemzetgazdasági szempontból van értelme „egy berken belül” tartani az uniós támogatásokat, szerinte viszont a MÁK nem szakosodott banki tevékenységre.

A teljes cikk a Világgazdaság hétfői számában olvasható

uniós források Schmidt Jenő önkormányzatok mák töosz
Kapcsolódó cikkek