Ötpontos javaslat készült a budapesti városvezetésnek
A kormány a jelentős budapesti fejlesztések sikeres megvalósításához pénzügyi segítséget és partnerséget kínál.
VG
2021.03.18, 16:05
Megosztom a cikket
Öt pontos javaslatot teszünk a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) csütörtöki ülésén a városvezetésnek – jelentette be Budapest és a fővárosi agglomerációs fejlesztéséért felelős államtitkár a Facebook-oldalán.
Az FKT a Főváros és a Kormány közös döntéshozó és egyeztető fóruma, amely még 2018-ban jött létre.
A kormány a jelentős budapesti fejlesztések sikeres megvalósításához pénzügyi segítséget és partnerséget kínál.
Fotó: MTI
A javaslatok:
1. Folytatjuk az Egészséges Budapest Programot! Idén 42 milliárd forint jut erre a költségvetésben. Ebből 10 milliárdot a kormány a kerületi önkormányzatoknak ad át, rendelők építésére, felújítására, egészégügyi eszközök beszerzésére. 5 év alatt 50 milliárdot. A javaslatot a Főpolgármester teszi – megkaptuk javaslatát, elfogadjuk, ebben megegyezünk ma.
2. Három budapesti nagyfejlesztés finanszírozását és megvalósítását magára vállalja a kormány. Ez a pesti alsórakpart Kossuth tér és Fővám tér közötti szakaszának komplex megújítása, a budai fonódóvillamos meghosszabbítása, valamint a kelenföldi buszpályaudvar kibővítése, ahol további P+R kapacitásokat is építünk majd. Garantáljuk, hogy az átvállalt fejlesztéseket kizárólag együttműködésben, a Városháza által jóváhagyott tervek mentén valósítjuk meg.
3. Megalkottuk a kormányzati Zöld Budapest Programot, a következő időszakban több mint 200 milliárd forint értékben valósítsunk meg zöldfejlesztéseket Budapesten és a Budapest környéki parkerdőkben. Ez érinti majd a Népligetet, a Városmajort és a Gellérthegyet, de a Ráckevei-Soroksári Dunaágat is revitalizálni szeretnénk, továbbá a fővárosi kerületek lokális zöldfejlesztéseit is támogatjuk. A következő időszakban összesen 39 helyszínen valósul meg a zöldterületek megújítása, a területek mérete összesen nagyobb, mint 2.500 nagypályás focipálya. E zöldterületeket 3,5 millió ember tudja majd könnyedén elérni. (Ennyien élnek a 39 helyszín 5 km-es vonzáskörzetében.)
4. A következő uniós ciklus forrásaiból több mint 3.000 milliárd forint elköltését javasoljuk Budapesten. Míg a brüsszeli szabályok szerint összesen csak 80 milliárd forint érkezhetne a Fővárosba, ehelyett mi nagyobb összeget ajánlunk. Célterület: budapesti egészségügy és közlekedés, zöldítés, egyetemek fejlesztése.
5. A 2040-re szóló Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia támogatását kérjük. A stratégia alapján a következő 20 évben 2.000 milliárd forintot szeretnénk fordítani vasútfejlesztésre Budapesten és a fővárosi agglomerációban. A cél, hogy bekapcsoljuk Budapest közösségi közlekedésébe a vasutat, hogy kevesebben ingázzanak autóval, kevesebb legyen a dugó, és tisztább legyen a fővárosi levegő.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.