Váratlan kiállás Oroszország mellett: rettegett orosz fegyvert vásárol az egyik legnagyobb ország – ez már Trumpnak is sok lehet
A világ jelentős része tovább fegyverkezik. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) legfrissebb adatai alapján a világ 100 legnagyobb hadiipari vállalata 2024-ben inflációval korrigált értéken 5,9 százalékkal, összesen 679 milliárd dollárra növelte fegyver- és katonai szolgáltatási bevételét, ami minden idők legmagasabb értéke. Bár Ázsia és Óceánia volt az egyetlen régió, ahol enyhe csökkenés volt tapasztalható a fegyvereladások terén, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek az országok nem vesznek fegyvereket. Sőt, India egyenesen nagybevásárlásra készül.

A világ legnépesebb országa korábban már vett több S-400 Triumf orosz gyártmányú rakétarendszert, és hatékonynak bizonyult, így további ilyen fegyverek beszerzését tervezi. Dmitrij Szugajev, az Orosz Szövetségi Katonai-Műszaki Együttműködési Szolgálat igazgatója a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy Moszkva is nyitott az újabb fegyverszállításokra.
„Az indiai katonai szakértők nagy érdeklődést mutatnak a legújabb orosz légvédelmi rendszerek iránt, amelyek nagyon hatékonynak bizonyultak, így nem meglepő, hogy az indiai fél több ilyen rendszert szeretne beszerezni” mondta Szugajev.
Az indiai hadsereg azt követően nyilatkozott pozitívan az S-400 Triumf rakétarendszerekről, miután figyelemre méltó eredményeket produkált a Sindoor hadművelet során, és még Narendra Modi indiai miniszterelnök is gratulált az indiai katonáknak a rendszer sikeres használatához.
Szugajev szerint a vezető nyugati katonai szakértők is elismerték az S-400 Triumf rakétarendszert, melynek hatékonyságát 90 százalékra becsülték, szemben az amerikai gyártmányú Patriot rakétarendszer 50 százalékos eredményével.
India érdeklődése az orosz fegyverek iránt egyrészt érthető azok, miután rendkívül hatékonynak bizonyultak. Másrészt a lépés egyfajta elköteleződésnek is tekinthető az orosz-ukrán háború miatt az Amerikai Egyesült Államok és a nyugati világ által szankciók sorával sújtott Oroszország mellett. A nyugati világ ugyanis az ukrajnai invázió 2022 februári megindítása óta számos orosz termék vásárlásának bojkottja mellett döntött, így természetesen fegyvereket sem vásárolnak.
India nem először köt nagy üzletet Oroszországgal
Delhi látványosan nem foglalt állást a konfliktusban, hanem arra törekszik, hogy mind Moszkvával, mint a nyugati világgal jó viszonyt tartson fent. Sőt, miután több ország is felhagyott az orosz energiahordozók vásárlásával, lecsapva a szabad kapacitásokra, India nagyobb mennyiséget vásárolt az orosz olajból. Történelmileg India nem volt jelentős oroszkőolaj-importőr, azonban az év első felére már napi 1,7 millió hordó olajat importált, ami az ország külföldi beszerzéseinek közel 37 százalékát tette ki.
Ezen csak idén nyáron változtattak, miután Donald Trump azt követelte, hogy India, mint a legnagyobb tengeri oroszkőolaj-importőr, forduljon el a kedvezményes áron vásárolt nyersanyagtól, és ne segítse a háborús gépezet működését. India végül beadta a derekát. Az ország hét finomítójából
- öt korábban jelezte, hogy november 21. után teljesen leállítja az orosz kőolaj átvételét.
- Az állami Indian Oil csak a nem szankcionált olajfajtákat vásárolja tovább,
- míg a teljesen orosz szállítmányokra támaszkodó Nayara továbbra is átveszi a nyersanyagot.
Az Új-Delhi és Moszkva közötti jó viszony azonban nem romlott meg. Ennek ékes bizonyítéka, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök december 4-én és 5-én állami látogatást tesz Indiában, a 23. orosz-indiai csúcstalálkozó keretében.



