KwaZulu-Natalban és az ország legnagyobb városát Johannesburgot is magában foglaló Gautengben vasárnap törtek ki zavargások, nem sokkal azt követően, hogy az előbbi tartományban megkezdte tizenöt hónapos börtönbüntetésének letöltését Jacob Zuma volt dél-afrikai elnök. Zumára azért szabták ki a büntetést, mert bírósági idézés ellenére sem volt hajlandó megjelenni a korrupciós ügyeit vizsgáló bizottság meghallgatásán.

Az erőszakos tiltakozó akciókban a rendőrség hétfői bejelentése szerint már hat ember vesztette életét, 219-et pedig letartóztattak. A hatóságok figyelmeztettek arra, hogy eljárást indítanak azok ellen is, akik a közösségi médián keresztül buzdítanak a zavargásokra.

Fotó: RAJESH JANTILAL / AFP

A dél-afrikai fegyveres erők tájékoztatása arra nem tért ki, hogy hány katonát vezényelnek a helyszínre, sem arra hogy a csapatok várhatóan meddig maradnak.

Cyril Ramaphosa hivatalban lévő elnök nyugalomra intette a tüntetőket, egyben pedig leszögezte, hogy követeléseik nem igazolják az erőszakot és a vandalizmust.

Zuma 2018 februárjában pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) nyomására lemondott, hogy megelőzze leváltását. A korrupciós botrányokba keveredett politikus tagadja az ellene felhozott vádakat, de nem hajlandó együttműködni az elnökségének utolsó hetében felállított vizsgálóbizottsággal.