Bulgáriában kihirdették az elnökválasztás időpontját. Eddig egyetlen jelölt, a szocialisták által támogatott Rumen Radev jelenlegi államfő, az ország legnépszerűbb politikusa jelezte csak, hogy indulna az államfői posztért. A júliusi parlamenti választások óta egyetlen pártnak sem sikerült kormányt alakítania, így valószínű hogy 

idén harmadszor is parlamenti választásokat kell tartani a balkáni országban.

Fotó: Hristo Vladev / NurPhoto via AFP

A július 11-iki választást a tavaly nyári kormányellenes tüntetések nyomán létrejött, Van Ilyen Nép (ITN) nevű párt nyerte meg, szűk többséggel Bojko Boriszov volt kormányfő Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű jobbközép pártjával szemben. 

Az ITN 65, a GERB 63 képviselői mandátumot szerzett, így egyiknek sincs önálló többsége szófiai a parlamentben.

Az első kormányalakítási megbízást az ITN augusztus közepén visszaadta, miután Szlavi Trifonov alapító-pártelnök akkori elmondása szerint a Demokratikus Bulgária (DB) nevű párt, valamint a Talpra, BG! Jövünk! (korábbi nevén Talpra! Maffia, Takarodj!) nevű platform elutasította az ITN által javasolt kormány összetételét. 

Ezt követően a GERB kapta meg a kormányalakítási megbízást, amelyet a párt augusztus 20-án szintén visszaadott.

 

Ekkor a harmadik legerősebb pártnak számító Bolgár Szocialista Párt kapott kormányalakítási lehetőséget. A volt kommunista pártból alakult szocialista formáció kormányalakítási esélyei azonban a kezdetektől igen csekélynek látszottak. A júliusi választásokon 36 képviselői helyet szereztek, így vagy az ITN, vagy a törvényhozásba bejutott kisebb pártok támogatására szorultak volna a többségi kormányzáshoz; ezen pártok némelyike között azonban komoly ellentét feszül. A szocialisták végül szerdán közölték: a koalíciós partnernek kiszemelt három protesztpárt mindegyike visszautasította a koalícióra lépést.

Bulgária alaptörvénye szerint három alkalommal lehet kormányalakítással próbálkozni, ha ezek egyike sem jár sikerrel, akkor újabb parlamenti választásokat kell tartani. 

A dpa német hírügynökség szerint az újabb parlamenti választásokat novemberben tarthatják, amikor elnökválasztást is tartanak az országban. Ez lenne a harmadik parlamenti választás Bulgáriában az idén.