A Science Advances című tudományos lapban jelent meg egy tanulmány, mely Dél-Koreában modellezte a koronavírus terjedését tömegközlekedési viszonyok között, valamint azt, hogy milyen megoldások – mint például maszkviselés, távolságtartás – milyen mértékben csökkentik a fertőzés valószínűségét. A kutatásra az Infostart szerint Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa hívta fel a figyelmet közösségi oldalán.

Fotó: Máté Krisztián / Ripost

A kutatás eredményei szerint csúcsidőszakban pusztán a távolságtartás 64 százalékkal csökkentette a vírus terjedését, azonban a maszkviselés távolságtartás nélkül is hatékonyabbnak bizonyult ennél, a fertőzés valószínűségének 93,5 százalékos csökkenését okozva. Kemenesi szerint a légúti fertőzések terjedése nagy cseppes és aeroszolos úton is megvalósulhat, melyek közül a távolságtartás csupán az első, a maszk viszont mind a kétféle terjedési mód ellen védelmet nyújt.

A virológus szerint a maszkok hatékonyságát már tengernyi tudományos adat bizonyítja, ezért érdemes rájuk mint a vakcina mellett egy másik jelentős megoldásra gondolni, melyek együttesen képesek a fertőzések számát minimalizálni, a svájci sajtmodellnek megfelelően. Erre szükség is van, hiszen hazánkban is egyre inkább súlyosbodik a járvány, ami csak az év végére érheti el a csúcsát.