Az utóbbi időben Kína egyre erőteljesebben lép fel Tajvan kérdésében, és egyre többször meg is sértette a sziget légterét. Noha Hszi Csin-ping a békés újraegyesítésről beszél, a kínai hadsereg fejlesztése kérdéseket vet fel abban az ügyben, hogy ha ez mégsem lehetséges békésen, akkor megpróbálja erővel végrehajtani a felemelkedő szuperhatalom. Noha pár nappal ezelőtt Joe Biden amerikai elnök arról beszélt, hogy egy ilyen támadás esetén az Egyesült Államok megvédené Tajvant, kérdéses, hogy rendelkezik-e ehhez szükséges képességekkel az amerikai hadsereg.
A Kínát és Tajvant elválasztó Tajvani-szoros legkisebb távolsága 130 kilométer, míg az Egyesült Államok több mint 10 ezer kilométerre található ettől.
A földrajzi helyzet pedig kulcsfontosságú lehet egy háború esetén a 21. században is.
A kínai hadsereg figyelmét mindezek mellett nem kerülték el a két iraki háború tanulságai sem, melynek során az amerikai hadsereg hónapokon keresztül építette ki a csapásmérő erejét olyan bázisokon, amiket semmi sem háborgatott.
Erre egy Tajvan elleni kínai invázió esetén nem lenne mód, és a szigetország közelsége a kínai partokhoz azt is jelentené, hogy az amerikai csapatok nem lennének képesek időben beavatkozni a háborúba. A kínai hadsereg ráadásul számos olyan fejlesztést hajtott végre az űrbéli és légi megfigyelés, a precíziós rakéták és a hagyományos tengerészeti és légi fegyverek terén, melyek rendkívüli mértékben megnehezítik az amerikai csapatok felvonulását a területen. A legújabb hírek szerint a mesterséges intelligencia területén Kína már most erőteljesebb képességekkel rendelkezik az amerikai hadseregnél.
A Pentagon által végzett hadgyakorlatok is azt valószínűsítik, hogy egy ilyen háborút nem lenne képes megnyerni az Egyesült Államok.
Jóllehet a legújabb szimulációban a Pentagon tesztelt egy új megközelítést, mely szakított a nagy kikötőkre, repülőgép-hordozó anyahajókra és bázisokra alapozó korábbi gyakorlattal, és egy szétszórtabb, több nagy hatótávolságú, mobil csapásmérő egységre, erőteljesebb föld-levegő védelemre építő, hajók elleni cirkálórakétákat, legénység nélküli mini tengeralattjárókat, aknákat és egyebeket is magában foglaló, a rugalmasságot a középpontba helyező stratégiát alkalmazott. Ez a felállás képes volt arra, hogy a szimuláció során a „piros csapatot” vezető tábornok a támadás elhalasztása mellett döntsön.
Fontos azonban azt is kiemelni, hogy két nukleáris fegyverekkel rendelkező ország háborúja óriási veszélyeket rejt magában. Noha Kína nukleáris képességei kapcsán fenntartja azt, hogy nem fogja ezeket az eszközöket elsőként használni, fennáll a veszély, hogy a két ország háborúja mégis addig a pontig eszkalálódik, hogy atomfegyverek bevetésére is sor kerüljön.
A Defense Priorities tanulmánya kiemeli azt is, hogy
a kínai vezetés számára Tajvan sokkal fontosabb kérdés, mint az Egyesült Államok számára,
és bár az „elsőként nem használunk atomfegyvert” elve a szakértők szerint Kína esetében robusztusabb alapokon áll, mint egykor a Szovjetunió esetében – inkább csak propagandacélokat szolgált a szerzők szerint –, egy összecsapás során ez változhat. A tanulmány azt sem zárja ki, hogy az amerikaiak élnek először ilyen eszközzel. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy kínai tisztviselők szerint a nukleáris csapásmérő erők elleni támadás esetén az elsőként nem használunk elv érvényét veszti, és számos kínai rakétarendszer alkalmas mind hagyományos, mind nukleáris töltetek hordozására.
Daniel L. Davis nyugalmazott alezredes több írást is szentelt a témának, melyekben kiemeli, amennyiben egy ilyen háborúra sor kerülne, az mindenképpen rendkívüli mértékben legyengítené az amerikai hadsereget, és óriási veszteségekkel járna, miközben
a konfliktus a nukleáris eszkaláció veszélyét is magában hordozza.
Amennyiben az Egyesült Államok képes egy pürrhoszi győzelmet aratni, az is azzal jár, hogy az ország több százmilliárd dolláros költséggel lesz kénytelen Tajvan állandó védelmét fenntartani, folyamatosan készen az újabb kínai támadásra. Ám a legvalószínűbb egy hagyományos vereség lenne.
Davis ezért azt javasolja, hogy míg az Egyesült Államok a nyilvánosság előtt fenntartja jelenlegi álláspontját, közben közölje a tajvani vezetéssel, hogy háború esetén nem fog beavatkozni. Ez a szigetország vezetését a Kínával kapcsolatos tárgyalások során arra sarkallhatja, hogy mindenáron megőrizze a status quót, melynek fenntartása mindenképpen jobb, mint ha a sziget egy háború esetén romhalmazzá válik. Amennyiben Kína mégis inváziót indít Tajvan ellen, Davis szerint az Egyesült Államoknak ki kell maradnia a háborúból, de bénító szankciókat kell alkalmaznia Kína ellen, mely
egy invázió esetén az amerikai beavatkozás nélkül is komoly veszteségeket szenvedne.
Eközben a háborúból kimaradó amerikai hadsereg képességei változatlan formában megmaradnának.
