A Pfizer Covid-19 terápiás tablettája hatékonynak bizonyul az omikron nevű szupervariáns ellen

– közölte Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója. 

Bourla a CNBC Squawk Box című műsorában jó hírként közölte, hogy a kezelésüket úgy tervezeték, hogy szem előtt tartották azt a tényt, hogy a  legtöbb mutáció a vírus tüskefehérjékben vannak. „Tehát ez nagyon magas szintű bizalomra ad okot, hogy a kezelést nem érintheti, a szájüregi kezelésünket nem fogja befolyásolni ez a vírus” – tette hozzá. 

Fotó: SAKIS MITROLIDIS / AFP

A Pfizer a hónap elején nyújtotta be kérelmét az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósághoz a Paxlovid-tabletta sürgősségi engedélyeztetésére. Egy 18 éves és idősebb emberekkel végzett klinikai vizsgálat során a Pfizer megállapította, hogy 

a tabletta 89 százalékkal csökkenti a kórházi kezelést és a halálozást, ha egy széles körben használt HIV-gyógyszerrel együtt veszik be a tünetek kezdetétől számított három napon belül.

A tabletta blokkol egy enzimet, amelyre a vírusnak szüksége van a replikációhoz. A ritonavir HIV-gyógyszerrel együtt alkalmazzák, amely lelassítja az emberi anyagcserét, hogy a Paxlovid hosszabb ideig aktív maradhasson a szervezetben, magasabb koncentrációban a vírus elleni küzdelem érdekében. 

 A Pfizer vezérigazgatója a CNBC-nek elmondta, hogy a cég most 80 millió kiszerelésű tabletta legyártásával számol, ami több, mint a pfizer eredeti 50 milliós tablettagyártási célja. 

Az amerikai kormány már 10 millió Paxlovid tablettát vásárolt egy 5 milliárd dolláros üzlet keretében.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss tanulmánya szerint 

a variáns a mai napig egyetlen halálos áldozatot nem követelt, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy egyelőre bizonytalanság övezi, hogy az új vírusváltozat mennyire fertőző és milyen gyorsan terjedhet. 

Noha Bourla optimista a Paxlovid hatékonyságát illetően, azonban hozzátette, hogy 

az omikron ellen kifejlesztendő kétadagos Pfizer-vakcinára még várni kell.

Bourla elmondta, hogy a Pfizer már megkezdte a munkát, hogy szükség esetén új vakcinát gyártson. A cég elkészítette első DNS-sablonját, ami a fejlesztési folyamat kezdeti lépése.

 

Címlapkép: Shutterstock