Dániában csütörtökön jóváhagyták a Merck amerikai gyógyszeripari nagyvállalat molnupiravir nevű gyógyszertablettájának az alkalmazását a magas kockázatú koronavírusos betegek, többek között az idősek számára.

A gyógyszer hatékonyságát jelenleg is vizsgálja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). Az emelkedő számú koronavírusos esetek miatt az EMA még novemberben ajánlást adott ki, amelyben a felnőtteknél alkalmazhatónak javasolta a tablettát, anélkül, hogy szélesebb körű felhasználásáról nyilatkozott volna.

Kirstine Moll Harboe, a dán egészségügyi hatóság (SST) főorvosa csütörtöki nyilatkozatában a molnupiravir korlátozott dániai felhasználásának jóváhagyását jelentette be.

Meggyőződésünk, hogy a gyógyszeres kezelés előnyei meghaladják annak hátrányait mindazok esetén, akiknél a legnagyobb a kockázat, hogy súlyosan megbetegszenek a koronavírusos fertőzést követően

 — mutatott rá a dán főorvos asszony.

Fotó: HANDOUT / AFP

Dánia az első tagországa, amelyben engedélyezik a koronavírus elleni tabletta használatát.

Az országban jelenleg 508 koronavírusos beteg fekszik kórházban, ebből 66-an vannak lélegeztetőgépen.

Nagy-Britannia novemberben elsőként hagyta jóvá a molnupiravir gyógyszeres kezelést, amelyet a Merck a Ridgeback Biotherapeutics céggel közösen fejlesztett ki. 

A Merck nyilatkozata szerint hétmillió tabletta megrendeléséről írt alá szerződést.

Az EMA ajánlása alapján az első tünetek észlelését követően öt napon belül kell megkezdeni a Merck pirulájának, az EU-ban Lagevrio néven forgalmazott tablettának a szedését azoknál a felnőtt betegeknél, akik nem szorulnak lélegeztetőgépre, de nagy a kockázata betegségük rosszabbodásának.

A legfrissebb tesztelések adatai szerint azonban a gyógyszer csak mintegy 30 százalékkal csökkentette a kórházba szállítások és a halálozások arányát a nagy kockázatnak kitett betegek esetén.