Sanna Marin miniszterelnököt (SDP) külügyminisztere, Pekka Haavisto (Zöldek) pozitív Covid-tesztjét követően minősítették kontaktszemélynek – számolt be róla a Helsinki Times.

Marin szombatról vasárnapra virradóra egy Helsinkiben található szórakozóhelyre ment. Bár addigra már értesítették tárcavezetője fertőzéséről, neki és a kabinet többi tagjának nem kell kötelezően karanténba vonulniuk, mivel már megkapták mindkét dózis vakcinát.

Később a kormánytisztviselők sms-üzenetben arra kértek mindenkit, aki kapcsolatba került a külügyminiszterrel, hogy további intézkedésig kerüljék el azokat a helyzeteket, ahol másokkal találkozhatnak. Ugyan Marin is az üzenet címzettjei között volt, de az üzenetet a hivatalos telefonjára küldték, amelyet nem vitt magával a szórakozóhelyre.

Szándékosan hagytam otthon a kormányzati telefonomat az éjszakai kimenőre, de a nálam lévő parlamenti munkahelyi telefonon keresztül is mindig el lehetett érni

– magyarázta a kormányfő hétfőn.

A miniszterelnöki posztot 2019 óta betöltő Sanna Marin hozzátette, hogy az üzenetek elolvasása után azonnal, másnap reggel megvizsgáltatta magát. A vasárnapi, és a hétfői második teszt is negatív lett.

Fotó: NICOLAS ECONOMOU / AFP

A finn miniszteri kézikönyv azt tanácsolja a kormánytagoknak, hogy a szolgálati telefonjukat mindig tartsák maguknál, és legyenek elérhetőek. Marin hétfőn az YLE finn portálnak nyilatkozva elmondta, hogy a hivatalos telefont főként a nemzetközi kollégáival való kapcsolattartásra használja, azt céltudatosan tisztán tartja, nem tesz rá letöltött alkalmazásokat, és igyekszik mindig biztonságos helyen tartani.

Bár végül semmilyen negatív következménye nem lett az esetnek, Marint számos kritika érte a közvélemény, és az ellenzék részéről egyaránt. Úgy vélik, hogy az ország első emberének viselkedése kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban, hogy az állampolgároknak hogy is kellene cselekedniük az egyre súlyosbodó járványügyi helyzetben.

Mia Laiho (NCP), a parlament szociális és egészségügyi bizottságának egyik alelnöke úgy véli, hogy  Marinnak konkrét utasítás nélkül is felelősen kellett volna gondolkodnia, és nem mehetett volna ki a nyilvánosság elé, miután értesült a Haavisto fertőzéséről.

Szerintem igen súlyos helyzetet eredményezhet, ha egy politikai vezető ilyen felelőtlenül cselekszik, és rossz példát mutat. Le kell vonnia a saját következtetéseit, hogy mit kell tennie

– nyilatkozta a politikus a Helsingin Sanomatnak.

Nem Sanna Marin az első politikus, aki hasonló szituációba került. A Finnországgal szomszédos Norvégiában Erna Solberg miniszterelnököt év elején megbírságolták, miután a 60. születésnapja alkalmából rendezett partin megszegte a saját kormánya által hozott korlátozásokat. 2020 decemberben Stefan Lofven akkori svéd miniszterelnök került kínos helyzetbe, amikor karácsony előtti bevásárló körútján arcmaszk nélkül vett részt.

Júniusban az Egyesült Királyság egészségügyi minisztere, Matt Hancock kényszerült lemondani, miután irodájában egy vezető tanácsadóval ölelkezett, megszegve a saját maga által megalkotott távolságtartási szabályokat. 2020 végén az EU kereskedelmi vezetői tisztségéről kellett lemondania Phil Hogan ír politikusnak, miután hazájában egy golfvacsorán megszegte a hatályos járványügyi szabályokat.