Ha ide kerülnek a betegek, akkor ilyen súlyos állapotban nagyon-nagyon komoly nehézséget okoz az ellátásuk

– mondta Szkupeny Johanna, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet felnőtt intenzív terápiás osztályának főnővérhelyettese a kormány Facebook-oldalára feltöltött videójában. Kiderült, hogy az intenzívre kerülők ellátása nagy nehézséget jelent, mert olyan rossz állapotban vannak.

Van 46 éves, 36 éves, 75 éves és egy 35 éves, és egyikőjük sem kapott oltást

– hangzott el a felvételen.

A videóban a főnővérhelyettes elmondta, milyen aprólékos rendben öltik magukra a védőruhát, egy nap legalább háromszor beöltöznek. Gyakran tovább maradnak, mint az előírt négy óra, amennyi után pihenniük kell. 

Sokszor úgy toljuk már ki egymást, hogy figyelj, lejárt a négy órád, gyere ki

–  mesélte.