BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem csak meggyőződésből oltásellenes Djokovic

Sokat kereshet, ha a tulajdonában álló biotechnológiai cég sikerrel jár a koronavírus ellen fejlesztett gyógyszerével.

Novak Djokovic (Đoković) oltási státusza a figyelem középpontjába került az idei év kezdetén, és noha szponzorai kitartanak mellette, a teniszversenyek pénzdíjaival nem biztos, hogy számolhat, ami dollármilliókra rúgó veszteséget okozhat számára. Ám a The Guardian információi szerint 

a szerb sportoló 2020-ban megvásárolta egy dán biotechnológiai cég, a QuantBioRes 80 százalékát.

A vállalat pedig koronavírus elleni gyógyszert fejleszt, aminek nem része a védőoltás. A cég vezérigazgatója, Ivan Loncarevic (Lončarević) szerint ugyanakkor a teniszező – akivel állítása szerint nem beszélt tavaly november óta – nem oltásellenes. A biotechnológiai vállalatnak jelenleg 11 kutató dolgozik Dániában, Ausztráliában és Szlovéniában, és 

céljuk hangsúlyozottan a kezelés és nem oltás kifejlesztése a koronavírussal szemben. 

Honlapjuk szerint ezt a fejlesztést 2020 júliusában kezdték meg.

Fotó: RECEP SAKAR / AFP

A vállalat egy olyan peptidet szeretne kifejleszteni, mely megakadályozza a koronavírust az emberi sejtek megfertőzésében. Loncarevic szerint a klinikai vizsgálatok idén nyáron, Nagy-Britanniában kezdődhetnek meg. Ha sikerrel járnak, könnyen lehet, hogy Djokovic befektetése is busásan megtérül. 

Kérdés persze, hogy erre mekkora a valós esély, hiszen a csodaszerként hirdetett peptidek valószínűleg mégsem annyira hatásosak, így ezek reklámozását Magyarországon a Gazdasági Versenyhivatal be is tiltotta.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.