Közélet

Részben elégetett levélszavazatokat találtak Romániában

A Punctul.ro helyi hírportál videót is készített a helyszínen, amely Marosvásárhely közelében található.

Kidobott, részben elégetett levélszavazatokat találtak a Marosvásárhellyel szomszédos Jedden egy illegális szemétlerakóban – közölték csütörtökön marosvásárhelyi hírportálok. A Punctul.ro helyi hírportál szerint névtelen bejelentés alapján szerda este szállt ki a helyszínre és készített kisfilmet a látottakról – írja az MTI. 

A felvételen a jeddi temetővel szemközt, pár méterre az úttól, építési hulladékkupacok között több kidobott zsák látható. Ezek mellett a levélszavazatok elküldésére szolgáló, a Nemzeti Választási Irodának címzett borítékok, néhány szavazólap, valamint olyan boríték is látható, amelybe a szavazatot kell belehelyezni. 

Cristian Teodorescu, a Punctul.ro újságírója az MTI-nek elmondta: ismeretlen telefonszámról értesítették szerda este a kidobott levélszavazatokról. Az értesítést több marosvásárhelyi újságíró is megkapta, felkerült a rendőrség és a sajtó kapcsolattartására kialakított üzenőfalra is. Az újságíró – aki elsőként filmezte le a helyszínt – elmondta: több tíz levélszavazat borítékját látta, de nem nyúlt hozzájuk, hogy ne zavarja a rendőrség vizsgálatát. Megjegyezte: a zsákokat nem bontotta ki, de úgy vélte: nem szavazási levélcsomagokkal, hanem egyéb szeméttel voltak megtöltve.

Az MTI kérdésére hozzátette: csak szavazólapokat és borítékokat látott, a választópolgárt azonosító kitöltött vagy kitöltetlen íveket és népszavazási szavazólapokat nem.Azt is megjegyezte: a filmezett anyag csütörtök reggeli közlése után hívta fel valaki a figyelmét arra, hogy olyan szavazólap is látszik a filmen, amelyből kiderül, a választópolgár kire adta a voksát. A Maros megyei rendőrség csütörtök délelőtt a helyszínen vizsgálódott és összegyűjtötte a bizonyítékokat. A Punctul.ro portál kisfilmet tett közzé a rendőrségi helyszínelésről is. 

A mandiner.hu idézte Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, aki a közösségi oldalán reagált a hírre, ahol először is leszögezte, hogy az RMDSZ elítéli azokat a vádakat, amelyek azt sugallják, hogy itt választási csalásról lenne szó. A képsorok megerősítik, mint fogalmazott, hogy „egyértelműen szervezett provokációról van szó, amelynek az a célja, hogy a határon túli szavazatokat hiteltelenítsék”.

Az ügyre Márki-Zay Péter baloldali jelölt is reagált, mint írta: meg kell semmisíteni a határon túli levélszavazatokat. 

A Fidesz közleményében azt írta: a baloldal kétségbeesésében mindenre képes. A baloldal a magyar rendszerváltás óta éppen a legsúlyosabb választási csalásokat követi el a Bajnai-féle teljesen illegális DatAdat-adatbázissal, és most a külhoni magyarok szavazatainak megsemmisítését akarják elérni. Nincs két baloldal, egy baloldal van, s a Gyurcsány–Bajnai-féle baloldal minden aljasságra képes, 2006-ban tévészékházat gyújtottak fel a hatalom megtartásáért, most szavazólapokat.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a közösségi oldalán reagált az esetre. „Az RMDSZ elítéli azokat a vádakat, amelyek azt sugallják, hogy itt választási csalásról lenne szó. Elfogadhatatlannak és megalapozatlannak tartjuk a magyarországi ellenzéki pártok kérését is, amely arról szól, hogy meg kell semmisíteni az összes határon túli szavazatot. A képsorok megerősítik, hogy egyértelműen szervezett provokációról van szó, amelynek az a célja, hogy a határon túli szavazatokat hiteltelenítsék. Bárki is álljon a provokáció mögött, a legaljasabb módon próbálja manipulálni a közvéleményt. Ezt a leghatározottabban visszautasítjuk!” – áll a közleményben.

 

 

szavazás voks választás 2022 levélszavazat
Kapcsolódó cikkek