Valódi veszélyt jelent Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint az, hogy Ukrajna nukleáris fegyvereket szerez – írja a Reuters. A politikus beszéde felvételről hangzott el a genfi leszerelési konferencia ülésén, miután az orosz repülőket érintő európai légtérzárlat miatt nem tudott a svájci városba utazni. Lavrov szerint ennek az az oka, hogy Ukrajna továbbra is rendelkezik az ehhez szükséges szovjet technológiával.

Az elszigetelődő ország külügyminisztere által mondott beszédet gyér közönség hallgatta meg, miután az Egyesült Államok, az és Nagy-Britannia küldöttei és mások is tüntetőleg kivonultak, hogy tiltakozzanak az Ukrajna elleni orosz agresszió ellen.

Fotó: SALVATORE DI NOLFI / AFP

Ukrajna egyébként a Szovjetunió bukását követően a világ harmadik legnagyobb atomhatalmának számított, ám a budapesti egyezmény eredményeként lemondott ezekről a fegyverekről, cserébe azért, hogy biztonságát és területi integritását és politikai önállóságát a memorandumot aláíró hatalmak – Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia – garantálják. A Krím félsziget 2014-es elfoglalásával ezt a megállapodást Oroszország megszegte.

Ugyanezen a találkozón az ukrán külügyminiszter háborús bűnökkel vádolta Oroszországot, és különleges találkozó összehívását követelte az orosz agresszió és tömegpusztító fegyverek kérdésének megvitatása céljából.

A gyűlés elnöke 1 perc néma csendet is elrendelt az ukrajnai háború áldozatainak emlékére.