A jövő évi Eurovíziós Dalfesztivált az Egyesült Királyságban rendezik – közölte a BBC.
A show szervezői úgy döntöttek, hogy a rendezvényt az orosz inváziót követő háború miatt nem lehet megtartani az idei dalfesztiválon győztes Ukrajnában. Az Egyesült Királyság a második lett a versenyen, így az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) tárgyalásokat kezdett a BBC-vel.
Egyelőre nem tudni, hogy melyik város ad otthont az eseménynek, de Glasgow és Manchester is bejelentkezett a show megrendezésére.
Az EBU szerint
a házigazda helyszínnek körülbelül tízezer nézőt kell befogadnia, könnyen megközelíthetőnek kell lennie egy nemzetközi repülőtértől, és elegendő szállodai elhelyezést kell biztosítania a legalább kétezer küldött, újságíró és néző számára.
Májusban a közönség támogatásának szimbolikus demonstrációjával az Ukrajnából induló Kalush Orchestra nyerte az idei Eurovíziós Dalfesztivált, míg a brit előadó, Sam Ryder a második lett, ez az ország legjobb eredménye lett 1998 óta.
Korábban a VG is beszámolt arról, hogy Ukrajna hiába nyerte meg a versenyt, a szervezők szakítanak a hagyományokkal, nem engedik, hogy a háború által sújtott ország rendezze meg a jövő évi dalfesztivált, és már megkezdődött az egyeztetés Nagy-Britanniával.
A brit miniszterelnöki hivatal kifejezetten örült a lehetőségnek, és azt ígérte, mindent megtesz azért, hogy a rendezvényen
átütő erővel tükröződjön Ukrajna gazdag kultúrája, öröksége és kreativitása.
A versenyt hagyományosan az előző évi győztes rendezheti meg, de már többször is volt példa arra, hogy a jogosult műsorszolgáltató átengedte a rendezés jogát másnak, többnyire pénzügyi okokból. Nagy-Britannia eddig nyolcszor volt házigazdája az Eurovíziós Dalfesztiválnak, többször, mint bármely más ország, és háromszor más állam helyett.