Csapadék és erős szél váltotta hazánkban a rendkívül magas hőmérséklettel járó napokat. A szél több megye településén kárt tett: utakra, épületekre, járművekre döntött fákat, letépte az elektromos vezetékeket. Emiatt szükség van a tűzoltók segítségére, leginkább a középső országrészben – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága. 

Trees,And,Street,Lamps,On,A,Quiet,Foggy,Night,Following, vihar
Fotó: Shutterstock

A Bács-Kiskun megyei Kelebia és Tompa között, illetve Öregcsertő és Csoma között is fa dőlt az útra, akadályozva a forgalmat. Kunfehértón villám csapott egy fába. A Fejér megyei Adonyban, a 6-os főútra kidőlt fa akadályozta a közlekedést. Székesfehérvár és Dinnyés között viszont a vasúti közlekedésben okozott gondot egy sínre dőlt fa.

Pest megyében Szigetcsép és Tököl között, a kanyarban hullott egy nagyobb fa több ága az úttestre. A Tolna megyei Gerjenben, a Hunyadi utcában több ház előtt is baj történt. A vihar egy fenyőt és egy villanyoszlopot is kidöntött, egy másik fa pedig az elektromos vezetéket szakította le a villanyoszlopról.

A Mávinform korábban arról számolt be, hogy fa dőlt a viharban a vasúti pályára, és a felső vezeték is megrongálódott Székesfehérvár és Ódinnyés között péntek este. Emiatt a székesfehérvári vonalon késnek a vonatok. 

Az Útinform a honlapján azt írta: fennakadást okoz a közlekedésben a nyugatról keletre tartó vihar. A zivatar miatt az M7-es autópályán a Martonvásár és Budapest közötti szakaszon mindkét oldalon szinte csak araszol a forgalom. A Tatabánya–Székesfehérvár–Dunaújváros-tengelyen, valamint a Duna vonalától nyugatra eső területeken a hirtelen lezúduló eső miatt lassabb haladásra kell készülni a gyorsforgalmi utakon, valamint a fő- és a mellékutakon egyaránt.

Az időjárás az augusztus 20-i ünnepi programokat is befolyásolja, ezért azt kérték: aki kilátogatna a rendezvényekre, kövesse az időjárás alakulását, a veszélyjelzéseket.