BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Májusban kerül korona III. Károly király fejére

Kiadták a hivatalos dátumot: május 6-án koronázzák meg III. Károlyt a Westminster apátságban.

Május 6-án koronázzák meg III. Károly brit királyt – erről adott ki közleményt a Buckingham Palota kedd este. A palota ígérete szerint a ceremónia jóval modernebb lesz, mint a korábban megszokottak és inkább a jövőbe mutat majd. Ennek ellenére sok tekintetben ragaszkodnak majd a hagyományokhoz. 

Fotó: Ben Stansall  /AFP

Utoljára koronázás 1953-ban volt az Egyesült Királyságban, amikor a szeptember elején elhunyt II. Erzsébet királynő, Károly édesanyjának fejére került a korona. 

A ceremóniát a Canterbury érsek, Justin Welby vezeti majd és ő teszi a koronát Károly, illetve felesége, Kamilla fejére.

III. Károlyt a koronázás során felkenik és megáldják, illetve felszentelik, amely 1066 óta hagyomány Angliában.

A jövő májusi ceremónia során ehhez az ezeréves hagyományhoz is szeretnének visszanyúlni a közlemény szerint. 

III. Károly már édesanyja halálával királlyá vált, így a koronázás természetesen már csak formaság, de mindenképp szükséges lépés ahhoz, hogy végleg hivatalosan uralkodóvá váljon. 

III. Károly fejére 2300 milliárd forintot érő korona kerül

Ami Magyarországon a Szent Korona, az Nagy-Britanniában a birodalmi állami korona, illetve a Szent Eduárd-korona. Mindkét fejdísz az új király birtokába kerül, ám nem mindegy, mikor melyiket használja.

A Guardian értesülései szerint a meghívott vendégek számát alaposan megkurtítják majd a legutóbbi koronázáshoz képest. II. Erzsébet koronázását ugyanis nyolcezer meghívott előtt tartották még 1953-ban, a lap szerint jövőre viszont szeretnék kétezernél meghúzni a határt. Ezt egyelőre nem erősítette meg a palota hivatalosan. Az is szokatlan, hogy a koronázás hétvégére essen, II. Erzsébeté például keddi napon volt. 

Az egyik modernizálás egyébként a hírek szerint az lehet, hogy lazítanak az öltözködési előírásokon és nem kell a hagyományos dísztalárt viselniük bizonyos vendégeknek, hanem megengedett lesz az elegáns öltöny. 

 

 

 

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.