Közélet

Új parancsnokkal fordítana a hadiszerencsén Moszkva

A frissen kinevezett parancsnok korábban a Szíriában bevetett orosz kontingens vezetője volt, de esélyesnek tartották a katonai rendőrség vezetésére is.

Az Ukrajna elleni támadást aligha így tervezte az orosz vezetés, ezért Vlagyimir Putyin kénytelen volt részleges mozgósítást is elrendelni, ám egyelőre nem látszik, hogy az orosz hadsereg képes lenne fordítani a hadiszerencsén.

Fotó: AFP

Az orosz védelmi minisztérium úgy gondolta, hogy szükség lehet az ukrajnai háborúban részt vevő csapatoknál nemcsak a legénységet, de a vezetést is felfrissíteni. A múlt héten az orosz nyugati katonai körzet élén Alekszandr Zsuravljov vezérezredes helyére Roman Berdnyikov vezérőrnagyot nevezték ki, szombaton pedig a tárca közölte, hogy az ukrajnai háborúban harcoló csapatokat ezentúl Szergej Szurovikin tábornok vezeti.

Szurovikin az orosz légierő parancsnoka, ő vezette a Szíriában harcoló orosz csapatokat is, sőt az Aszad-rezsim 2017-es harctéri sikerei mögött is sokan az ő elgondolásait sejtik. 2011-ben az orosz katonai rendőrség létrehozásán dolgozó munkacsoportot vezette, és sokáig úgy is tűnt, hogy ő lehet a szervezet vezetője, ám a katonai ügyészség és a hadügyminisztérium közötti harc nyomán végül nem kapta meg a tisztséget.

Bár hivatalosan soha nem jelentették be, az orosz média szerint az ukrajnai hadműveletet eddig Alekszandr Dvornyikov irányította, akit Szurovikin már egyszer leváltott a szíriai csapatok élén.

Az új parancsnoknak nem lesz egyszerű dolga, különösen a déli frontot ellátó Kercsi-híd elleni támadás árnyékában.

 

Szergej Szurovikin orosz-ukrán háború
Kapcsolódó cikkek