Őrizetbe vette a katari rendőrség a Pussy Riot nevű, feminista orosz zenekarból kinőtt aktivistacsoport tagjait a labdarúgó-világbajnokság döntőjén, miután közülük többen is megpróbáltak berohanni a pályára. Mint ismert: négy éve ugyanezzel próbálkoztak az oroszországi vébén.
Ezúttal hárman próbáltak meg berohanni az Argentína–Franciaország finálén, de az utolsó pillanatban megállították őket. A hírek szerint többek között az ukrajnai háború, Alekszej Navalnij bebörtönzése és az iráni nők elnyomása miatt tiltakoztak volna a csapat többi tagjának beszámolója alapján.
A Moscow Times cikke szerint órákig fogva tartották őket, de végül szabadon engedték az aktivistákat.
Egyelőre nem tudni, hogy vádat emelnek-e ellenük.
Négy évvel ezelőtt, az oroszországi vb-döntő után 15 nap börtönbüntetést kaptak. Miután letöltötték, egyiküket ki kellett menekíteni Oroszországból, miután azt feltételezték a csoport tagjai, hogy megmérgezhették a hatóságok.
A Pussy Riot csapat tagjai egyébként nem most érkeztek Katarba: a csoportmérkőzések során az Egyesült Államok Irán mérkőzésen is ott voltak, de akkor nem akartak a pályára szaladni, megelégedtek azzal, hogy a nők szabadságát hirdető pólókat vettek fel.