Miután a tavaly novemberi amerikai kongresszusi választásokon a képviselőházban republikánus többség alakult ki, és a távozó képviselők az újak beiktatása előtt nem emelték fel az ország adósságplafonját, ismét felsejlik az amerikai államcsőd lehetősége. Janet Yellen pénzügyminiszter szerint január 19-én ütközhet ebbe a korlátba a kormány, ám rendkívüli megoldások segítségével legalább június elejéig elkerülhető a fizetésképtelenség. A csődöt ebben az esetben nem az ország fizetésképtelensége okozná, hanem az adósságplafon intézménye, amely a 1917-es megalkotásakor még könnyebbé tette a kölcsönfelvételt, ugyanis előtte minden egyes hitelfelvételhez a törvényhozás beleegyezése kellett.
A plafon elérését követően ugyanis a kormányzat nem bocsáthat ki új adósságot, így a korábban egyébként a kongresszus által egyszer már engedélyezett kiadásokat sem tudja fedezni az adminisztráció, ami technikailag csődbe viheti az Egyesült Államokat. Mivel
egy esetleges amerikai államcsőd hatásai beláthatatlanok lennének a globális tőkepiacok számára
– többek között az amerikai állampapírok számítanak az egyik legfontosabb likvid és stabil eszköznek, jó néhány további mögött jelentik a fedezetet –, ezért az adósságplafon felemelése sokáig teljesen rutinszerű lépés volt.
Azonban idővel a politikusok felismerték, hogy amennyiben a törvényhozásban ellenzéki többség van, úgy ez remek zsarolási lehetőség a kormányzattal szemben. Az adósságplafon intézményének támogatói szerint arra a hatalmi ágak szétválasztása miatt továbbra is szükség van, míg az ellenzők amellett érvelnek, hogy miután a hetvenes években módosították a szabályokat az ország költségvetésének megalkotása kapcsán, az okafogyottá vált.
A kormányzati kiadásokra szánt összegekről egyébként is a kongresszus dönt, felesleges ezért az adósságplafon miatt erről időről időre még egy döntést hozni.
A tét nagysága és az adósságplafonban rejlő zsarolási potenciál, illetve a két vezető amerikai párt közötti összecsapások miatt ezért többször felmerült, hogy hogyan lehetne ezt a mesterséges korlátot megkerülni. Noha a jelenlegi limitet várhatóan csak ősszel éri el az amerikai kormány, az adósságplafon kikerülése ismét a viták középpontjába került.
A felmerült megoldási javaslatok elég furcsák, ám nem egyértelmű, hogy azoknak jogi akadályaik vannak-e. Az egyik lehetséges megoldást egy kiskapu jelenti, amely a pénzügyminisztériumhoz tartozó pénzverde számára lehetővé teszi, hogy bármilyen címletű platinaérmét bocsásson ki. A tervek szerint az 1000 milliárd dollárost a Fed venné meg, forráshoz juttatva a költségvetést. Ez nyilvánvalóan egy trükk, ami nem feltétlenül tölti el bizalommal a piacokat, ám az amerikai államcsődhöz képest még mindig lehet a kisebbik rossz. Az ötlet kritikusai azonban arra mutatnak rá, hogy ez a platinaérme nem lehet akármilyen, így ahhoz, hogy 1000 milliárd dollárt érjen, 1000 milliárd dollár értékű platinára is szükség van, ami eltünteti a seniorage-et, vagyis a pénz kibocsátásával elért nyereséget.
Bár az adósságplafon elérésekor többször felmerült az érme létrehozása, főként az Obama-kormány alatt, végül nem volt kísérlet a krízis ilyen típusú megoldására.
Egy másik elképzelés szerint az amerikai alkotmány 14. kiegészítésének négyes szakasza, amely az államadósság érvényességéről szól, lehetővé teszi, hogy az elnök felülbírálja az adósságplafont, sőt, maga a limit alkotmányellenes. Ez az elképzelés azonban mindenképp hosszú jogi csatával járna, és más jogi szakértők úgy vélik, a törvény nem teszi lehetővé, hogy a kormány folytassa az eladósodást.
Végezetül egy harmadik lehetőség ismét egy kiskaput használ ki, ám ehhez némi szabálymódosítás szükséges. Az adósságot piacra dobó pénzügyminisztérium szabályai ugyanis jelenleg nem teszik lehetővé, hogy az állampapírokat a névérték felett értékesítsék. Ezeket a szabályokat azonban a tárca saját módosíthatja, nem szükséges hozzá a kongresszus döntése, ráadásul a hatályos szabályok tág mozgásteret adnak a minisztériumnak a kamatok meghatározásában. Mivel pedig az adósságlimitbe csak a kibocsátott állampapír névértéke számít, az ezen felüli értékesítést lehetővé tevő szabálymódosítás eredményeként a lejáró hitelek megújításakor gyorsan le lehetne faragni a nominális adósságot, elkerülve ezzel a krízist – érvel az elképzelés mellett Matt Levine a Bloombergen.
A forint is azt lesi, hogy Amerikában már lassúbb a drágulásMég izgalmasabb attól, hogy nálunk is esedékes az inflációs adat. |
A dolog logikája egyszerű:
ha egy 100 dolláros névértékű egy év múlva jár le 5 százalék kamat mellett, akkor a kötvénytulajdonos lejáratkor 105 dollárt kap, ha 200 dollárért vesz kötvényt, akkor pedig 210-et. Azonban ha az állampapír névértéke továbbra is 100 dollár, ám a kamata 110 százalék, úgy lejáratkor az ismét 210 dollárt ér, ezért feltételezhető, hogy el is kelne a korábbi esethez hasonlóan 200 dollárért.
Ez a trükk más futamidőkkel is működik és gyorsan lecsökkentheti a nominális adósságot, a kibocsátó és a vásárló szempontjából közel azonos eredményt hozva. Az amerikai állampapírok pénzpiaci pozíciójának azonban ez sem tenne jót, és a kamatszintet ijesztően magasra tenné, még ha ez csupán a kifizetések jogcímét változtatná meg.
A legegyszerűbb persze az lenne, ha sikerülne a kongresszusban egyezséget kötni, és felemelni vagy épp eltörölni a hitelfelvétel előtt álló mesterséges határokat, és a költekezés jóváhagyásakor dönteni arról, hogy az milyen fiskális határokkal jár.
