Putyin aláírta: egy vagyont fizet az orosz állam a halott katonák után
Még nagyobb összeget, immár 5 millió rubelt, azaz közel 26 millió forintot fizet az orosz állam azoknak a családoknak, akiknek rokona életét veszti az ukrajnai háborúban, illetve Moszkva szerint „speciális hadműveletben”. Az erről szóló törvénymódosítást kedden írta alá Vlagyimir Putyin orosz elnök a RIA Novosztyi orosz hírügynökség szerint.

Ebben hivatalosan a hadseregben és a nemzeti gárdában szolgálók szociális védelmét terjesztik ki, de az elesettekért járó kárpótlás összegét is pontosították benne. Sőt, az is helyet kapott, hogy a pénz már azoknak a családoknak is jár, amelyeknek tagja nem a fronton, hanem a harcok utáni egy évben veszti életét olyan sérülés vagy betegség következtében, amely a szolgálatához köthető.
A sérült, harcképtelen veteránok hárommillió rubelnyi kárpótlást kapnak, ez jelenlegi árfolyamon 15,6 millió forintnak felel meg.
Szintén módosították az Ukrajnában harcoló vagy a határokat védő katonák szolgálati idejének beszámítását is, minden egyes nap, amelyet a hadművelet kötelékében töltenek el, mostantól kettőnek számít, azaz ennyivel hamarabb mehetnek nyugdíjba.



