Közélet

Moszkva örül a kínai béketervnek

Pedig annak első pontja az ország területének tiszteletben tartása, ami nem annyira megy az oroszoknak.

Moszkva nagyra értékeli „a kínai barátok őszinte szándékát”, hogy hozzájáruljanak az ukrajnai konfliktus békés rendezéséhez – közölte honlapján pénteken az orosz külügyminisztérium a kínai béketervre reagálva.

Grunge,China,Vs,Us,(united,States),Vs,Europe,Vs,Russia
Fotó: Shutterstock

„Osztjuk Peking megfontolásait. Elkötelezettjei vagyunk az ENSZ Alapokmánya, a nemzetközi jog, köztük a humanitárius jog normái tiszteletben tartásának, a biztonság oszthatatlansága elvének, amely szerint egyetlen ország biztonságát sem szabad egy másik ország biztonságának rovására erősíteni, ami az országok egyes csoportjainak biztonságára is alkalmazandó” – áll a moszkvai közleményben.

Az orosz diplomáciai tárca szerint Oroszország támogatja Kína álláspontját, és törvénytelennek tart minden olyan korlátozó intézkedést, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hagy jóvá.

„Ez a tisztességtelen verseny és a gazdasági hadviselés nyilvánvaló eszköze” – hangsúlyozta a dokumentum.

A minisztérium kifejezte Moszkva nyitottságát arra, hogy a „különleges hadművelet” minden célját diplomáciai eszközökkel érje el. Egyúttal felszólította a nyugati országokat, hogy hagyjanak fel a fegyverszállításokkal és a zsoldosok Ukrajnába küldésével.

Az orosz külügyminisztérium szerint emellett 

az ukrán hatóságoknak bele kell egyezniük abba, hogy visszatérjenek az ország el nem kötelezett státuszához, és elismerjék az új területi realitásokat. 

Ezek a dokumentum szerzőinek állítása értelmében a népek önrendelkezési jogának érvényesítéséből, Ukrajna demilitarizálásából és nácitlanításából, valamint a területéről kiinduló fenyegetések megszüntetéséből fakadtak.

Oroszország külügyminisztériuma emellett arra szólított fel, hogy garantálják az ukrán állampolgárok, köztük az orosz ajkú lakosság és a nemzeti kisebbségek képviselői minden elidegeníthetetlen jogát, beleértve az anyanyelvhasználatot és az anyanyelvi oktatást. A tárca rámutatott: a béke legfőbb akadálya jelenleg az, hogy a kijevi rezsim törvényben utasította el, hogy tárgyaljon Vlagyimir Putyinnal. A minisztérium emlékeztetett arra is, hogy tavaly áprilisban Ukrajna maga szakította meg az általa kezdeményezett békepárbeszédet.

A kínai külügyminisztérium pénteken egy 12 pontból álló béketervet tett közzé. Ezek között szerepel 

minden ország szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartása, a harci cselekmények beszüntetése, a tárgyalások újrakezdése, a hidegháborús mentalitás elutasítása, valamint a stratégiai kockázatok csökkentése.

A Peking által előterjesztett terv szól a humanitárius válság leküzdéséről, a gabonaegyezmény végrehajtásáról, Ukrajna újjáépítéséről és az atomerőmű biztosításáról. Kína maga is kifejezte, hogy kész együttműködni a nemzetközi közösséggel, és konstruktív szerepet vállalna a konfliktus megoldásában.

 

Kína Oroszország béketerv
Kapcsolódó cikkek