Közélet

Orosz–ukrán háború 357. nap – friss hírek

Közelednek Bahmuthoz az oroszok az amerikaiak szerint is, azonban a Fehér Ház úgy látja, a város eleste stratégiai szempontból nem változtatna a háború menetén.

Komoly előretörést ért el a Bahmutért folyó csatában az orosz haderő az utóbbi 24–48 órában az amerikaiak értékelése szerint – közölte John Kirby, a washingtoni Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának koordinátora kedden egy sajtóbeszélgetésen.

Fotó: Yasuyoshi Chiba

Kirby közölte, hogy figyelemmel követik az eseményeket, ugyanakkor Bahmut elesése nem gyakorolna stratégiai hatást a teljes háború menetére, de még a kelet-ukrajnai harci cselekményekre nézve sem. Véleménye szerint személyes gazdasági érdekek miatt lehet annyira fontos az orosz műveleteket irányító Jevgenyij Prigozsin számára a város és térségének elfoglalása. A Wagner-csoport vezetőjét vélhetően az ott elhelyezkedő só- és gipszbányák érdekelhetik.

A nemzetbiztonsági koordinátor megerősítette, hogy az ukrán hadsereg dönt arról, hogy milyen jellegű műveleteket hajt végre, és ezeket milyen intenzitással és erőforrásokkal teszi, ugyanakkor felidézte, hogy

Washington addig támogatja Ukrajnát, amíg arra szükség van, amit tettekkel is bizonyít.

Ezen bizonyítékok sorába tartozik az amerikai készletekből Ukrajnának átadott eszközök mennyisége és az, hogy a háború kezdete óta már 31 elnöki döntés született ilyen intézkedésről.

Kirby végül hangsúlyozta, hogy ezen a héten az ukrajnai összekötőcsoport brüsszeli ülésén az amerikai védelmi miniszter a katonai támogatások felgyorsításáról is tárgyal.

 

20:31

Az ukrán védelmi miniszter szerint Zelenszkij továbbra is kiáll mellette

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter azt mondta, hogy Volodimir Zelenszkij elnök felkérte, hogy maradjon jelenlegi posztján azt követően is, hogy súlyos korrupciós botrány sújtotta a minisztériumát.

19:30

Svájc: nem nyúlunk az oroszok pénzéhez

Az alpesi ország nem kobozza el a befagyasztott orosz pénzeket, mert a svájci jog szerint nem megengedett a jogosan szerzett magánvagyonok kártalanítás nélküli kisajátítása.

19:15

Monetáris politika a bunkerből - ádáz küzdelmet vív a viszonylagos gazdasági stabilitásért az ukrán jegybank

Gigantikus kamatemeléssel, az árfolyam fixálásával és tőkekorlátozásokkal próbálja meg az ukrán központi bank működőképesen tartani a gazdaságot, miközben folyamatos a feszültség a pénzügyi tárcával és egy jegybankelnök-csere is bekövetkezett.

19:13

Modern tankjai felét elvesztette Oroszország

Oroszország eddig valószínűleg kétezernél is több harckocsit vesztett az ukrajnai háborúban, ami a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének (IISS) becslése szerint a hadrendbe állított tankok legalább fele. A modernebb típusok közé tartozó T–72B3 és a T–72B3M harckocsik felét elvesztette, míg a T–80BV/U típusnak az egyharmadát. A raktáron lévő ötezer orosz tank nyugati szakértők szerint egy rozsdatemető.

18:50

Habermas: Oroszország nem szerezhet újabb területeket Ukrajnától

Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyan semmi jelét nem adja annak, hogy hajlandó volna tárgyalni az Ukrajna ellen indított háború befejezéséről, a védekezést támogató Nyugatnak azonban így is tárgyalásokra és kölcsönös engedményeken alapuló megállapodásra kell törekednie a világ egyik leghíresebb kortárs filozófusa, Jürgen Habermas szerint. 

18:13

Többszintes lakóházat lőttek az oroszok – kilenc ukrajnai megyét ért támadás

Az orosz erők rakétacsapást mértek szerdán a Donyeck megyei Pokrovszk településre, aminek következtében beomlott egy többszintes lakóház. A hatóságok eddig 12 sérültről tudnak – közölte Pavlo Kirilenko megyei kormányzó. 

17:35

Kitart Ukrajna mellett a NATO

Mivel továbbra sincs jele annak, hogy Oroszország a békére törekedne, folytatni kell az Ukrajna számára nyújtott támogatásokat – jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását követően szerdán. Jens Stoltenberg üdvözölte több szövetséges ország nehézfegyverekre és katonai kiképzésre vonatkozó felajánlásait és arra ösztönözte a tagországokat, folytassák Kijev megsegítését. 

17:13

Öntik a légvédelmi muníciót Ukrajnába, mert Moszkva most fentről csaphat le

Úgy alakult: erőteljesen az ukrajnai invázió pénteki évfordulójának a környékéhez kötődtek az újabb nagy orosz offenzívát illető várakozások, a dátum közeledtével növekszik az izgalom, és most erre rátett még egy lapáttal, hogy amerikai hivatalnokok úgy tájékoztatták a NATO védelmi minisztereit Brüsszelben: rajzanak az ukrán határnál az orosz bombázók, vadászgépek és csatahelikopterek. A védekezéshez rakétarendszerek kellenek és tengernyi muníció.

16:19

A britek szerint az orosz haderő 97 százalékát bevethették már Ukrajnában, még sincs áttörés

Az Egyesült Királyság szerint Oroszország szinte a teljes hadseregét bevetette Ukrajnában, de egyelőre nem tudott áttörést elérni – írja a The Wall Street Journal a brit védelmi tárca állítására hivatkozva. 

Az orosz erők az elmúlt hetekben megduplázták erőfeszítéseiket a keleti frontvonalak mentén, és a tavalyi sorozatos visszaesések után egyre nagyobb előnyre tettek szert, továbbá az ukránok is újabb orosz támadásra figyelmeztettek, amely egybeeshet a háború első évfordulójával. Egyes szakértők szerint azonban az offenzíva valószínűleg nem egyetlen támadásból fog állni. 

13:49

Elképesztő ötlet: újraírják az oroszok a szankciók miatt letiltott nyugati bestsellereket

Újraírhatják a nyugati bestsellerkönyveket Oroszországban, ezt tervezi egy nagy orosz kiadó, amely az ukrajnai háború miatt kivetett szankciók eredményeként nem jut hozzá a legújabb sikerkötetekhez. Az egyik első ilyen alkotás Harry herceg januárban megjelent önéletrajzi könyve, a Tartalék lesz, amelyet az Eksmo-AST háromezer példányban nyomtat ki. 

13:06

Csaknem megfeleződött Ukrajna lakossága

Ukrajna népessége 2021-ben 43,7 milliót tett ki, ebből a Donbasz lakossága 4,1, a Krím félszigeté pedig 2,6 millió. Az ENSZ-adatai szerint mintegy nyolcmillióan menekültek el az országból az utóbbi egy év során. A megszállt területek nélkül számított Ukrajna lélekszáma jelenleg 27-28 milliós lehet.

A jövő szempontjából meghatározó, hogy a kisgyermekes fiatal nők és a jól képzett diplomás férfiak hazatérjenek.

Az idén a szegénység Ukrajnában már minden második embert érinthet – jelzi felmérésében a Világbank. Nincsenek megbízható adatok arra vonatkozóan, hogy az oroszok felőrlő (az utóbbi hónapokban az energia-, a közlekedési, a hadiipari infrastruktúrára összpontosító) hadműveletei, rakétacsapásai folytán az ukrán ipar mekkora százaléka maradt működőképes, egyáltalán hány gyár működik. A mezőgazdasági termelés – nagyrészt a nyugati műholdak által végzett vetésterület-felmérés, termésbecslés alapján – 2022-ben mintegy 50 százalékkal visszaesett.

12:15

Volodimir Klicsko szerint a NOB elárulta az olimpiai eszmét

Volodimir Klicsko korábbi nehézsúlyú profi világbajnok ökölvívó az olimpiai eszme elárulásával vádolta meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) és annak német elnökét, Thomas Bachot.

11:56

Orosz vallási vezető: Ferenc pápa Moszkvában tárgyalna Putyinnal a béketervéről

Ferenc pápa szeretné megvitatni Vlagyimir Putyinnal az Oroszország és a Nyugat közötti európai konfrontáció békés rendezésére vonatkozó tervét – jelentette ki Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnöke a RIA Novosztyi hírügynökségnek.

11:28

Újabb szankciós csomagot javasol Ursula von der Leyen

Bár az orosz gazdaság zsugorodik, a nyomás fenntartása érdekében az Európai Bizottság egy újabb, immár tizedik szankciós csomagot is javasol Oroszországgal szemben – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elmondott vitaindító beszédében. Ez a csomag kereskedelmi tilalmakra és az Oroszország felé tartó technológiaexport ellenőrzésére vonatkozik.

11:02

Váratlan fordulat: Ukrajna is kaphat iráni fegyvereket

Az amerikai hadsereg több ezer kézifegyvert és több mint egymillió lőszert – amelyet eredetileg az Irán által támogatott jemeni lázadóknak szántak – térítene el útjáról és adna át az ukrán fegyveres erőknek.

Noha a lépés csökkentené az Ukrajna támogatóinak hadiiparára nehezedő nyomást, a kivételezése jogi akadályokba ütközik. Az ENSZ embargója ugyanis az elkobzott fegyverek megsemmisítését vagy tárolását írja elő. Az ötlet támogatói szerint azonban Biden elnöki rendelettel vagy a kongresszus segítségével képes lehet átvágni a gordiuszi csomót, ezzel tehermentesítve a NATO lőszergyártó kapacitásait.

A szervezet főtitkára, Jens Stoltenberg hétfőn arról beszélt, hogy az orosz–ukrán háborúban jóval több lőszert használnak fel, mint amennyit a NATO-tagok jelenleg gyártanak.

08:54

Áttörték Luhanszkban az ukrán védelmet az oroszok

Áttörték az ukrán védelmi vonalakat az orosz csapatok Luhanszk régióban – közölte az orosz hadügyminisztérium szerda reggel. A tárca Telegramon közzétett értékelése szerint az ukrán csapatok akár 3 kilométert is hátráltak a korábbi frontvonalakról.

08:27

Nyolcezernél is több ukrajnai menekült érkezett kedden hazánkba

Az amerikai hadsereg több ezer kézifegyvert és több mint egymillió lőszert – amelyet eredetileg az Irán által támogatott jemeni lázadóknak szántak – térítene el útjából és adna át az ukrán fegyveres erőknek.

Noha a lépés csökkentené az Ukrajna támogatóinak hadiiparára nehezedő nyomást, annak kivételezése jogi akadályokba ütközik. Az ENSZ embargója ugyanis az elkobzott fegyverek megsemmisítését vagy tárolását írja elő. Az ötlet támogatói szerint azonban Biden elnöki rendelettel vagy a kongresszus segítségével képes lehet átvágni a gordiuszi csomót, ezzel tehermentesítve a NATO lőszergyártó kapacitásait.

A szervezet főtitkára, Jens Stoltenberg hétfőn arról beszélt, hogy az orosz–ukrán háborúban jóval több lőszert használnak fel, mint amennyit jelenleg a NATO-tagok gyártanak.

Kapcsolódó cikkek