A legnehezebb azonban a 122 milliméteres vontatott és önjáró lövegek lőszerutánpótlása. Kelet-Közép-Európában (Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Románia, Bulgária) még működnek olyan lőszergyárak, amelyek ezekhez a régebbi, szovjet szabvány szerinti tüzérségi eszközökhöz gyártanak gránátokat, hüvelyeket, robbanó- és hajtóanyagokat.
Az EU jelentős, egymilliárd eurós támogatóprogrammal igyekszik segíteni a tagállamok hadiiparát, lőszergyártását, úgyhogy az érdekelt magyar vállalatok is pályázhatnak majd EU-pénzekre. A Josep Borrell EU kül- és biztonságpolitikai főmegbízott által előterjesztendő javaslat – az ügy sürgőssége miatt – akár 90 százalékos költség-visszatérítést is lehetővé tesz a lőszergyártók ösztönzésére. A Politico által ismertetett
tervezet külön kitér az Ukrajnának fegyvereket nem szállító Magyarországra, jelezve, hogy „önkéntes pénzügyi hozzájárulásként” a magyar lőszer- és fegyvergyárak is kaphatnak az egymilliárd eurós alapból.
Ezzel együtt Kijev két fő támogatójának, az USA-nak és az EU-nak egyre nagyobb gondot okozt a lőszer beszerzése. „Békeidőben”, a hidegháború harminc évvel ezelőtt lezárult szakasza után leépítették a hadiipart, kiváltképpen a lőszergyártást.
A teljes amerikai hadiipar ez idő szerinti teljesítményét (havi 35-50 ezer 155 milliméteres gránátot) az ukrán tüzérség néhány nap alatt ellövi.
Nem sokkal teljesít jobban az európai országok védelmi ipara sem, hiszen legalább egy évtizede az a jelszó: minél hamarabb megszabadulni a nagyrészt a Varsói Szerződés idejéből örökölt „keleti” fegyverektől, beleértve a 122 milliméteres közepes és a 152 milliméteres nehéz tüzérségi eszközöktől, amelyekhez jelentős mennyiségű gránátot, lőszert raktároztak – és amikor az ukrajnai háború kitört, örömmel adományozták segélyként a megtámadottaknak. Ezt a százezres nagyságrendű tüzérségi lőszert az ukrajnai háború egy éve nagyrészt felemésztette.
Most a NATO-lőszerbeszerzők már Albániáig, Kirgizisztánig, Grúziáig, Szerbiáig is eljutnak, Afrika, Latin-Amerika országaiban is próbálnak elfeledett készleteket felvásárolni.
A The New York Times értesülései szerint NATO-körökben mérlegelik, hogy támogassák-e Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában a régi szovjet tüzérségi eszközökhöz való lőszer gyártásának felújítását. Elvben Bulgáriának vannak a legnagyobb kapacitásai. A Ruszében működő Dunarit gyár például ma is gyárt mind a szovjet, mind a NATO-szabványnak megfelelő lőszereket, így 122 milliméteres gránátokat, 125 milliméteres tankágyúlőszert a T-72-es harckocsicsaládnak (szovjet méretek), 120 milliméteres, 81/82 milliméteres, 60 milliméteres aknavető gránátokat. Még egy bolgár gyár működik, a kazanliki Arzenál. Gyártmányskálája hasonló a Dunarithoz, de csak kisebb űrméretű gránátokat gyárt a szovjet-orosz repülőgép-fedélzeti gépágyúkhoz, a BTR-80A-k 30 milliméteres gépágyúihoz.
Szlovákiában a trencséni járásban, Máriatölgyesen működő Konstrukta Defence gyárt az ukránoknak is hasznos termékeket, például 155 milliméteres gránátokat. A Konstrukta a régió egyik legkorszerűbb fegyvergyára, 152 milliméteres (Dana), 155 milliméteres (Zuzana 2) önjáró lövegei eljutottak az ukránokhoz is. Csehországban a prágai STV Group a legjelentősebb lőszergyártó. Honlapján szerepelnek a szovjet közepes és nehéztüzérségi fegyverekhez szükséges, 122 milliméteres és 152 milliméteres gránátok.
A magyar alapelv: a fegyverzethez szükséges lőszert az országon belül állítsuk elő. Ez jelentős mértékben a Magyarországon gyártandó Lynx KF41-es páncélozott harcjármű 30 milliméteres gépágyújához, a megvásárolt Leopard 2A7HU harckocsik 55-ös kaliberű, 120 milliméteres, sima csövű harckocsiágyúihoz és a PzH 2000-es páncélozott önjáró nehézlövegéhez (155 milliméter, 52-es kaliber)* szükséges gránátfajtákat, a hozzájuk való indítótölteteket (propellant) jelenti.
Tavaly decemberben tették le Várpalotán a Rheinmetall (51 százalékos tulajdonrész) és a magyar állam (49 százalék) közös vállalkozásában épülő lőszergyárat. Ez egy 150 hektáros Védelmi Ipari Parkban fog működni, közel 200 munkahellyel – írja a Védelmi Ipar Blog című honlap. Először (2024-ben) a 30 milliméteres gránátok, majd a 120 milliméteres aknavető és a 155 milliméteres löveghez való gránátok gyártása kezdődik (2025), utolsó fázisban az RDX robbanószer gyártása indul (2026). 2027-ig 2 milliárd eurós bevételre számítanak.
Ma a legáltalánosabban a tüzérségi gránátokban használt robbanóanyag: RDX és/vagy TNT; hajtóanyag, propellant: feketelőpor, paxit, láng-füst csökkentő anyaggal keverve. Az amerikaiak, a nyugatiak felváltották a régebbi zsákos („kismalac” a köznyelvben) hajtóanyagot új, MAC-rendszerű (Modular Artillery Charge – moduláris tüzérségi hajtóanyagcsomag), de alapjában ugyanolyan jellegű egységekkel. Korábban ez a hajtóanyag szövetzacskóba bújtatott, makarónira hasonlító, narancssárga szálkötegekből állt, ma ugyanezek a „makaróniszálak” már a megváltozott összetétel miatt kék színűek – és a MAC gyűrű alakú alapegységeibe vannak préselve.
*A tüzérségnél érvényes alapszabály: a kalibertől függően csoportosítják a rendszereket. A kaliber a cső hossza osztva a gránát átmérőjével. Eszerint a legrövidebb csövű eszközök (1–10-es kaliberig) az aknavetők (mortar), 10–30 kaliber között tarackról (howitzer), 30-as kaliber fölött pedig ágyúról (cannon, gun) beszélünk.
