Erőszakos tüntetésekbe torkollt a görögországi vonatbaleset okozta elkeseredettség és düh: csütörtökre virradóra a fővárosban, Athénban a tömeg demonstrációt tartott a görög vasúttársaság székházánál, majd a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel. 

Tüntetők csaptak össze az éjjel Athénban a rendőrökkel. Fotó: AFP

A tüntetések rövid időn belül immár kormányellenes megmozdulásokká alakultak át, mivel az emberek véleménye szerint az állami vezetés hibái és nemtörődömsége vezetett a balesethez. A demonstrálók kövekkel dobálták az épületet és a rohamrendőröket, majd kukákat gyújtottak fel. Az összecsapások során senkit sem tartóztattak le, továbbá sérültekről sem számoltak be a hatóságok. 

A BBC szerint Szalonikiben és Láriszában is demonstráltak, az utóbbi település közelében volt a keddi súlyos vonatbaleset. Az Athénból Szalonikibe tartó személy- és a szalonikiből Lárisza felé tartó tehervonat ütközött frontálisan. Azóta már kiderült, hogy biztosan emberi hiba okozta a tragédiát. Csütörtök reggelre újabb holttestek kerültek elő a roncsokból, így már 43-ra emelkedett az áldozatok száma. 

Fotó: AFP

A hatóságok nem szándékos emberölés és testi sértés okozása miatt őrizetbe vették a láriszai állomásfőnököt, és eljárást is indítottak ellene. Várhatóan ma állítják bíróság elé, ahol vádat emelhetnek ellene. A tragédia nyomán a görög közlekedési miniszter is lemondott.

A hatóságok egyébként még mindig bíznak benne, hogy találhatnak túlélőket a roncsok között, a kutatás éjjel is folytatódott.