Az elmúlt 44 év során, mióta műholdakról figyeljük az Antarktiszt körülvevő jégtakarót, még sosem volt ennyire kevés jég a kontinens partjainál. A jégtakaró minden évben kiterjed és összehúzódik, a szeptemberi 18 millió négyzetkilométeres jégmező februárra 2 millió négyzetkilométerig apad általában.
Azonban a műholdas felvételek kezdete óta sosem volt még ilyen kicsiny a jég borította óceán a kontinens partjainál, mint a múlt héten. Dr. Will Hobbs, a téma kutatója szerint már január végén nyilvánvaló volt, hogy megdőlnek a korábbi csúcsok, csak idő kérdése volt, hogy mikor. A kutató hozzátette, hogy az olvadás a déli sark mind a két oldalán jelentős, mindenhol csökkent a jég mennyisége.
A jégtakaró tavaly a déli félteke nyarán 1,92 millió négyzetkilométerre csökkent február 25-re, ami az akkori negatív rekord volt az 1979-ben elindított műholdas megfigyelések kezdete óta. Azonban idén már február 12-én megdőlt ez a tavalyi csúcs és annak az évfordulójáig folytatódott az olvadás, az új jégminimum így 1,79 millió négyzetkilométer volt, 136 ezer négyzetkilométerrel kevesebb mint az előző évben.
Hobbs a The Guardiannak elmondta, hogy
a negatív csúcs így már harmadjára dőlt meg az elmúlt hat évben.
Azonban a fő kérdést inkább a kontinens szárazföldjét borító jégtakaró jelenti, hiszen annak elolvadása több méterrel emelné meg a tengerek szintjét, szemben az óceánon lebegő jéggel, amely már eleve a vízben van. A tengeren úszó jég eltűnése miatt azonban a parthoz kapcsolódó jégréteg is gyengülhet és könnyebben csúszhatnak a kontinens gleccserei is az óceánba.
Különösen az Antarktisz nyugati részén, az Amudsen- és a Bellinghausen-tengerek területén lehet ez veszélyes, ahol akkor is csökkent a jég mennyisége, amikor 2014-ig nőtt a földrészt körbevevő jég mennyisége.
Ráadásul itt található a „végítélet gleccser”, a Thwaites, ami annyi jeget tartalmaz, hogy önmagában fél métert dobna a tengerszinten.
A legfrissebb adatok szerint a kontinens partjainak kétharmadát már nyílt víz vette körül, szemben a megszokott, sokéves 50 százalék körüli átlaggal. Ráadásul nem csak a jégtakaró nagysága, de annak időtartama is fontos szempont, hiszen minél tovább van kitéve a hullámoknak a szárazföldi területen található, vagy ahhoz kapcsolódó jég, annál könnyebben jut további jég a tengerbe.
Egy tavalyi kutatás szerint az Amudsen-tenger térségében egyre hosszabbak a jégmentes időszakok és a part egyre nagyobb részét érinti a nyílt óceán.
Ugyan a déli kontinens körüli jégtakaró régóta fogas kérdés elé állította a kutatókat, hiszen a klímaváltozás ellenére a jégtakaró átlagos mérete nőtt egészen a 2016-os összeomlásig, mikor hirtelen nagyot apadt. Azóta pedig egyre dőlnek a negatív rekordok.
Ezt csak részben magyarázza az, hogy a La Nina rendszer melegebb szeleket hoz a kontinensre, ám az olvadás egészére nem ad magyarázatot. Klímakutatók szerint mindenesetre a déli földrész körüli olvadás mindenképp okot ad az aggodalomra.
