„A vasutas szakszervezet évek óta kongatja a vészharangokat, de soha nem vettek komolyan bennünket” – panaszkodott a legnagyobb érdekképviselet, amely találkozót követel az új közlekedési miniszterrel annak érdekében, hogy soha ne történhessen hasonló katasztrófa.

Pénteken is folyt a munka a baleset helyszínén.
Fotó: Sakis Mitrodilis / AFP

Kedden 57 ember vesztette életét, köztük sok egyetemista, amikor összeütközött egy 350 embert szállító szerelvény és egy tehervonat. Egyelőre sok a kérdés a tragédia körül, például az, hogy megfelelőképpen működtek-e a jelzőberendezések, illetve elvégezték-e a szükséges karbantartást. 

A szakszervezet közölte, hogy világos menetrendet szeretne a biztonsági protokollok végrehajtására.

Tiltakozásképpen csütörtökön sztrájkba kezdtek, amelyet péntekre is kiterjesztettek.
A Reuters tudósítása szerint a baleset helyszínén pénteken is folytatódott a munka, darukkal emelték fel a kisiklott vagonokat. A tűzoltók remélik, hogy a nap folyamán végeznek, de „mindig közbejöhet valami előre nem látott dolog”, figyelmeztetett az egyik parancsnok. Egyelőre azt sem lehet tudni, hányan lehetnek a roncsok alatt.
Görögországban háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el, de a szakszervezettel együtt az áldozatok családtagjai és barátai is válaszokat követelnek. „Gyilkosok! Gyilkosok! Holnap egy koporsóval távozom!” – kiabálta  csütörtökön a láriszai kórház előtt egy asszony, akinek a bátyját egyelőre az eltűntek között tartják számon. Ebbe a kórházba szállították az áldozatok többségét.

Rokonok várják a híreket. Fotó: Sakis Mitrolidis

Az asszony a kormányt és a vasúttársaságot hibáztatja, és ő is adott DNS-mintát sok más hozzátartozóval egyetemben, hogy azonosíthassák a halottakat.
Egy másik nőnek a férje és az ötéves fia utazott a vonaton. „Haszontalanok azok az emberek, akik itt vannak, haszontalanok. Idejön pár parlamenti képviselő, és a részvétét nyilvánítja, és akkor mi van? Ez talán visszaadja a gyerekeinket?” Amikor a Mega TV riportere megkérdezte tőle, adott-e DNS-mintát, az asszony visszakérdezett: „Mit azonosítsanak vele, hamut?” Egy tűzoltósági szóvivő szerint ugyanis az első kocsiban, amelyik kigyulladt, az 1300 Celsius-fokot is elérte a hőmérséklet.
A tiltakozások szerda óta tartanak, Athénban kövekkel dobálták meg a vasúttársaság székházát, és további tüntetéseket terveznek péntekre is a fővárosban. A láriszai állomásfőnököt még szerdán őrizetbe vették, és bár részleges felelősséget vállalt a történtek miatt, az ügyvédje szerint más tényezők is közrejátszottak a balesetben.