Aggodalmát fejezte ki az orosz ellenőrzés alatt álló zaporizzsjai atomerőmű nukleáris biztonsága miatt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója és biztonságának garantálását követelte.

Ismét felszólítom a feleket, tegyenek meg mindent a nukleáris biztonság védelméért az erőműben
– sürgetett Rafael Grossi szerdai közleményben, kiemelve, hogy a létesítmény biztonsága továbbra is kétséges.
Az Európa legnagyobb atomerőművének számító létesítmény három hete egy telephelyen kívüli, 750 kilovoltos külső tápvezetékről jut elektromos áramhoz, miután az utolsó, 330 kilovoltos villamosenergia-átviteli vezeték március elején megsérült, és azóta javítják.
Grossi figyelmeztetett arra, ha ez is megszűnik, az erőmű az utolsó védelmi vonalnak számító vészhelyzeti dízelgenerátorok segítségével tudja csak biztosítani a reaktormag és a nukleáris hulladéktározó hűtését és más, a nukleáris biztonsághoz elengedhetetlen dolgokat.
A főigazgató emellett felhívta a figyelmet az erőmű dolgozóinak helyzetére is, akik a létesítmény körül zajló harcok miatt súlyos pszichológiai nyomásnak vannak kitéve. Az orosz erők tavaly márciusban foglalták el a zaporizzsjai atomerőművet. A környéken dúló harcok miatt az atomerőművet az elmúlt évben többször érte támadás.