A főváros az anyagi nehézségeit a tulajdonában álló ingatlanvagyon egy részének értékesítésével kívánja áthidalni, az eladásra kínált ingatlanok közé bekerült a Rác Hotel is. 

A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) négymilliárd forint plusz áfa összeget határozott meg az évek óta üresen álló ingatlan vételáraként.

Fotó: Bruzák Noémi / MTI

A Fővárosi Önkormányzat anyagi gondjait jelzi, hogy egyre több feladatot vesznek át a kerületek a fővárostól, 

miközben Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester arról beszélt, hogy csődközeli helyzetben van az önkormányzat.

Karácsony Gergely főpolgármester ezért egy túlélő program kidolgozását kérte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint. Számos budapesti ingatlan is emiatt kerülhet értékesítésre, bár ez aligha oldja meg a gondokat, különösen, hogy ezek közül soknak már évek óta hiába próbál vevőt találni Budapest – írja a Hvg.hu

A bevételből akár megnyílhat a 2009-ben elkészült Rác Fürdő is a tervek szerint. Korábban a Világgazdaság megírta, hogy a Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt. (BGYH) egyetlen ajánlattevőként licitált a fürdőre és a szállodára, így a főváros cége az 5 milliárd forintos kikiáltási áron szerezte meg a 3333 négyzetméteres Rác fürdőt, valamint a 2070 négyzetméteres, 67 szobás szállodát. Az eredeti terv az volt, hogy 2022 év végére megnyitják a Rác fürdőt

Tikkasztó nyár jöhet: nem megy 30 fok alá a napi csúcs, készülnek a fürdők

„A Rác fürdővel jobb a helyzet, a napokban kiírjuk a hotelhasznosítási pályázatot, méghozzá bérbeadásra és értékesítésre is. Meglátjuk, mire milyen az érdeklődés, a Fővárosi Közgyűlés dönt. A hotel hasznosításából származó bevétel adja majd a forrást a fürdő felújításához, amivel kapcsolatban már sokat haladtunk, megvolt a műszaki állapotfelmérés, romeltakarítás, penészmentesítés, most már a konkrét tervezés zajlik. Újra kell tervezni mindent, a fürdő állapota leromlott, sok műszaki szabvány megváltozott 2006 óta, ráadásul a fürdő nem az eredeti tervek szerint épült meg. A felújításra a közbeszerzési pályázatot még az idén kiírjuk” – közölte korábban a Világgazdasággal Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója.