Közélet

Holland F–16-osokat kaphat Ukrajna

A kiképzés azonban hónapokig tarthat, ezért a gépek egy darabig még nem jelennek meg az ukrán légtérben.

Az ukrán pilóták kiképzését követően Hollandia várhatóan küld F–16-os vadászgépeket Ukrajnába két, az ügyet ismerő személy szerint. A holland kormány – tették hozzá – egyébként is fontos szerepet játszott abban, hogy meggyőzze a Biden-adminisztrációt, hogy engedélyezze az amerikai gyártású vadászgépek szállítását.

Fotó: Bo Amstrup / AFP

Miután az F–16-osok régóta Kijev kívánságlistájának az élén szerepeltek, a múlt héten az amerikai kormány engedett a nyomásnak, és Biden bejelentette, hogy támogatják az ukrán pilóták kiképzését a gépek használatára.

A képzési programot Hollandia és Dánia vezeti, de Nagy-Britannia és Belgium is részese lehet – írja a Bloomberg. A holland kormány pedig már azon gondolkozik, hogy juttassa el Ukrajnába a vadászgépeket. 

Ez azonban még mindig nem jelenti azt, hogy a vadászgépek a közeljövőben megjelennek az ukrán légtérben, hiszen a pilóták kiképzése több hónapig tarthat.

A holland fegyverszállítás mértékét csökkentheti az is, hogy az ország jelenleg 42 F–16-ossal rendelkezik, ezekből 24-et használ a hadsereg, tehát azok Ukrajnába küldésére legalább 2024 közepéig nincs mód. A maradék 18-ból egy tucatot a Draken International vett meg, ám a szállításukat végül magyarázat nélkül elhalasztották. Tovább hűtheti a lelkesedést, hogy végső döntés sem született még. Ugyanakkor a rendszeres karbantartásnak köszönhetően az összes holland vadászgép bevetésre képes állapotban van.

A holland hadügyminisztérium szóvivője csütörtökön azt hangsúlyozta, hogy a repülők szállításáról később születhet döntés, most a legfontosabb a pilóták kiképzése. Korábban Mark Rutte holland miniszterelnök azt mondta, nem tabu a vadászgépek átadása Ukrajnának.

Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó pedig arról beszélt, hogy az Egyesült Államok vizsgálja, hogy mikor és mely szövetségesei küldenek majd vadászgépeket Kijevnek, ám 

a legvalószínűbb, hogy az USA közvetlenül nem küld a gépekből.

Az amerikai hadügyminiszter, Lloyd Austin csütörtökön elismerte a hollandok vezető szerepét az Ukrajnának szánt segítség koordinálásában, miután telefonon egyeztetett holland kollégájával, Kajsa Ollongrennel. Hollandia eddig mintegy 1,6 milliárd euró értékben küldött katonai segítséget az ukránoknak a háború kezdete óta. Ebből a már leszállított felszerelés értéke 732 millió eurót tett ki a holland hadügyminisztérium adatai szerint.

 

Hollandia vadászgép Ukrajna F-16 pilóta
Kapcsolódó cikkek