A jövedelemkülönbségek és a magas lakhatási költségek teszik hajléktalanná az embereket Kaliforniában, ahol az idősebbek és a színes bőrűek a leginkább veszélyeztetettek – derült ki az 1990-es évek közepe óta készült legátfogóbb kutatásból.
Kaliforniában él az összes amerikai hajléktalan harminc százaléka annak ellenére, hogy az állam csupán az ország teljes népességének 12 százalékát adja.
A University of California San Francisco héten nyilvánosságra hozott jelentése szerint több mint 171 ezer hajléktalan él Kaliforniában – több mint kétszer több a második helyen álló New York államban. Érdemes emlékeztetni rá, hogy Kalifornia GDP-je tavaly megközelítette a 3600 milliárd dollárt, amellyel önálló államként a világ ötödik legnagyobb gazdasága lenne, megelőzve Indiát és az Egyesült Királyságot.
A legtöbben a munkájuk elvesztése miatt kerülnek utcára.
A gazdasági periférián élő, magas lakhatási költségekkel, alacsony jövedelemmel és kevés megtakarítással rendelkező résztvevők számára kevés a hibalehetőség. A jövedelem elvesztése vagy a munkaidő csökkenése sok, a gazdasági periférián élőt taszított hajléktalanságba
– idézte a tanulmányt az ABC News.
A megkérdezettek 22 százaléka nevezte meg a keresete elvesztését vagy csökkenését a hajléktalansága indokaként. Tíz százalékuk egyéb okból, például egészségügyi kiadások vagy az élelmiszerárak növekedése miatt nem volt képes lakbért fizetni, ezért veszítette el az otthonát. Nyolc százalék pedig a lakbérek emelkedése miatt került utcára.
A felmérésből az is kiderült, hogy a hajléktalanná válásuk előtti utolsó hat hónapban az érintettek átlagos bevétele havi 960 dollár volt, amelynek több mint harminc százalékát elvitte a lakbér. (Egy dollár 339,3 forint.)
A gazdasági, egészségügyi és szociális problémák azonban gyakran elválaszthatatlanok egymástól. A kutatásban részt vevők egy része baleset, betegség vagy amiatt veszítette el az állását, mert egy családtagjáról kellett gondoskodnia. A megkérdezettek 13 százalékának kellett lemondania a lakhatásról kábítószerezés miatt, 11, illetve kilenc százalékának pedig azért, mert közeli hozzátartozója vagy ő maga beteg vagy munkaképtelen lett.
Sokan számoltak be arról, hogy
hátrányos megkülönböztetésben részesültek a munkaerőpiacon a fogyatékosságuk, a bőrük színe, a bevándorlói státuszuk vagy a nyelvismeret hiánya miatt.
Ez kevesebb munkalehetőséget, csökkentett munkaidőt, alacsonyabb bért jelentett, és néha még azt a pénzt sem kapták meg, amit ígértek nekik.
Kaliforniában a mítosszal ellentétben nem azért ilyen sok a hajléktalan, mert a kellemes időjárás odavonzaná a legszegényebbeket az ország más részeiről.
Az utcán élők többsége helyi, kilencven százalékuk itt élt utoljára bérlakásban, 75 százalékuk ugyanabban a megyében lakik, ahol korábban.
A hajléktalanpopuláció ráadásul egyre idősebb, a felmérésben részt vett felnőttek 47 százaléka ötvenéves vagy idősebb.
Etnikai hovatartozásukat illetően a hajléktalanok 27 százaléka fehér, 26 százaléka fekete, 26 százalék latino, 12 százaléka pedig amerikai őslakos. A feketék és az őslakosok azonban messze felülreprezentáltak a hajléktalanok között, a teljes kaliforniai népességben ugyanis az arányuk csak hat, illetve két százalék.
Minden ötödik érintett volt korábban valamiféle állami intézmény, például börtön lakója. Ők mindannyian arról számoltak be, hogy nehéz elhelyezkedniük, és semmiféle hivataltól nem kaptak segítséget, ezért végezték az utcán.
A hajléktalanok 69 százaléka férfi, 30 százaléka nő, a maradék egy százalék transznemű vagy olyan, akinek a nemi önkifejezése nem követi a sztereotíp konvenciót. Kilencven százalékuk egyedülálló felnőtt.
A kutatók hat ajánlást fogalmaztak meg a jelentésben.
Többek között szükségesnek tartják növelni a legalacsonyabb jövedelműek számára is megfizethető lakások számát, szélesíteni és célzottá tenni a hajléktalanságot megelőző intézkedéseket,
így például anyagi és jogi segítség nyújtását a börtönből szabadultaknak, mentális betegeknek, addikcióval küzdőknek.
„Mivel saját bőrömön tapasztaltam meg a hajléktalanságot, élénken emlékszem a túlélésért folytatott könyörtelen küzdelemre, az állandó szégyenérzetre, ami kísértett, és sikertelen erőfeszítéseimre, hogy egyedül legyőzzem a hajléktalanságot. A tanulmány nagy jelentőséggel bír számomra, mert célja a hajléktalanság átfogóbb megértése. Remélem, hogy hozzájárul hatékony stratégiák, szakpolitikák és programok kidolgozásához” – írta közleményében Claudine Sipili, aki egykori érintettként segítette a munkát.
