Ukrajna készen áll a régóta várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az oroszok által korábban megszállt területeket – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Wall Street Journalnak: „Erősen hiszünk a sikerünkben. Nem tudom, hogy mennyi időbe telik majd, de miénk lesz a győzelem, készen állunk rá.”

Fotó: MTI / AP / Libkos
A Reuters beszámolója szerint Zelenszkij a múlt hónapban azt mondta, hogy Ukrajnának meg kell várnia, amíg több nyugati páncélozott jármű érkezik az offenzíva megindítása előtt. Az ukrán államfő egyelőre diplomáciai úton igyekszik fenntartani a nyugati támogatást, elsősorban több katonai segélyért és lőszerért lobbizik. A Reuters úgy véli, az elmúlt hetek csapadékmentes időjárásának köszönhetően kiváló alkalom nyílik az ellentámadásra.
A brit Guardian eközben arról ír, hogy az Amerikai Egyesült Államok elégedett Ukrajna felkészültségével, és úgy gondolja, a szövetségesekkel együtt megfelelő katonai segítséget nyújtott neki a rohamhoz. John Kirby, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője elmondta, a légvédelmi rendszerek mellett ehhez az ukránoknak páncélozott járművekre, tüzérségre, lőszerekre és kiképzésekre van leginkább szükségük. Kirby ezenkívül azt is jelezte, Amerika a közeljövőben is kész lesz minden támogatást megadni Ukrajnának.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA korábbi igazgatója, David Petraeus egy rádióinterjúban úgy fogalmazott, az ukránok ellentámadása mindenkit lenyűgöz majd.