Közélet

Kritizálni merte Zelenszkijt, azonnal kirúgták Ukrajna angliai nagykövetét

Vadim Prisztajko összekülönbözött az ukrán elnökkel a britek által küldött támogatások miatt.

Azonnali hatállyal menesztették pozíciójából Ukrajna Nagy-Britanniába delegált nagykövetét. Vadim Prisztajko kirúgását nem indokolta meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, de beszédes, hogy a kirúgásra azután került sor, hogy Prisztajko nyilvánosan kritizálni merte az ukrán elnök egyik nyilatkozatát. 

Ukrainian ambassadior to the UK Vadym Prystaiko at Downing Street
Fotó: Tayfun Salci / ZUMA Press / Northfoto

A felek azon vesztek össze, hogy Zelenszkij többször is követelően lépett fel Nagy-Britanniával szemben, és London szerint nem igazán mutatott korábban hálát az addigi támogatásokért. Ezt Ben Wallace brit védelmi miniszter rótta fel a múlt heti NATO-csúcs után, de főnöke, Rishi Sunak brit kormányfő igyekezett lehűteni a kedélyeket. 

Ennek ellenére nem volt szerencsés, ahogyan Zelenszkij reagált az ügyre, az ukrán elnök ugyanis kitett egy hosszú videót, amelyben minden támogatást meglehetősen gúnyosan megköszönt, és megígérte: minden reggel felhívja a brit védelmi minisztert, hogy elmondja háláját – írja a BBC

Prisztajko mindezt úgy kommentálta, hogy nem volt túl szerencsés az ilyen mértékű szarkazmus.

Ennél jobban nem fejtette ki a véleményét, de Zelenszkijnek a jelek szerint ennyi is elég volt ahhoz, hogy kivágja a posztjáról. 

Nem a nagykövet volt az egyetlen, akit kirúgott pénteken Zelenszkij, a Világgazdaság is megírta ma reggel, hogy menesztette a kulturális minisztert is kabinetéből az ukrán elnök. 

 

nato Zelenszkij ukrán elnök kirúgás
Kapcsolódó cikkek