A vilniusi NATO-csúcstalálkozó résztvevői megállapodtak abban, hogy az Oroszország indította háború befejeződése után biztosítják Ukrajnának a csatlakozás elvi lehetőségét az észak-atlanti szövetséghez.
A már kedden ismertetett zárónyilatkozat szövege szerint ez akkor válik lehetővé, amikor a NATO-szövetségesek „egyetértenek ebben, és arra a megállapításra jutnak, hogy a csatlakozás feltételei teljesülnek”. A szervezetbe történő meghívást ebben az esetben teszik meg. A dokumentum mindemellett nem említ konkrét ütemtervet.
Ukrajna jövője a NATO-ban van. Megerősítjük a 2008-as bukaresti csúcstalálkozónkon vállalt kötelezettségünket, hogy Ukrajna a NATO tagja lesz
– olvasható a zárónyilatkozatban.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár sajtótájékoztatóján közölte, hogy az észak-atlanti szövetség eltekint az egyébként szokásos csatlakozási akcióterv (MAP) alkalmazásától, amely a tagjelöltek közelítését szolgálja a szervezethez.
„Ez egylépcsős folyamattá teszi Ukrajna csatlakozását a kétlépcsős helyett” – ismertette Stoltenberg. Hangsúlyozta viszont, hogy Ukrajna csak akkor csatlakozhat a szervezethez, ha „a szövetségesek ebben egyetértenek, és a feltételek teljesülnek”.
Zelenszkij: Ukrajna erősebbé tenné a NATO-tAz ukrán elnök csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a NATO-csúcstalálkozón hazája nem kapott meghívást a szervezetbe. |
Stoltenberg egyúttal reagált Voldomir Zelenszkij azon aggodalmára is, hogy Ukrajna a vilniusi NATO-csúcstalálkozón nem kap meghívást az észak-atlanti szövetségbe. Mint mondta, jelen pillanatban a legfontosabb biztosítani, hogy Ukrajna megnyeri a háborút, és annak vége lesz, „mert enélkül nincs tagság, amit meg lehetne vitatni”.
„Sosem volt a mostaninál erősebb jelzés a NATO részéről, ami a tagság felé vezető úttal kapcsolatos politikai üzenetet és a NATO-szövetségesek gyakorlati támogatását illeti” – emelte ki Stoltenberg. Emlékeztetett, hogy a korábbi csatlakozási folyamatoknál sem voltak ütemtervek, azok mindig a feltételek teljesítésétől függtek.
A csatlakozás feltételei között a dokumentum egyebek között „további szükséges reformokat említ a demokrácia és a biztonság területén”. Ez utóbbi korlátozás egyebek között Németország és az Egyesült Államok aggályait hivatott orvosolni. A tárgyalásokon Berlin és Washington is szorgalmazta, hogy bármely ország NATO-csatlakozását bizonyos feltételek teljesítésétől tegyék függővé, így például attól, hogy a hadsereg civil és demokratikus ellenőrzés alatt álljon.
Mindemellett a NATO már most jelentősen fokozni kívánja az együttműködést Ukrajnával. A meglévő NATO–Ukrajna-bizottságot felminősítik NATO–Ukrajna-tanáccsá. Az elképzelések szerint ez lehetővé tenné, hogy egyenrangú felekként vitassák meg a kulcsfontosságú biztonsági kérdéseket, és közösen hozzanak döntéseket. Az új testület először szerdán ül össze a 31 NATO-tagország állam- és kormányfőinek, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a részvételével.
Ezenfelül egy többéves programot is elindítanak, amelynek célja a zökkenőmentes együttműködés biztosítása a NATO és az ukrán hadsereg között.
A NATO-tagállamok megerősítették, hogy „addig segítik Ukrajnát, amíg szükséges”. „Megingathatatlanul kiállunk elkötelezettségünk mellett, hogy tovább növeljük Ukrajna politikai és gyakorlati támogatását mindaddig, amíg függetlenségét, szuverenitását és a nemzetközileg elismert határai között területi épségét védelmezi” – olvasható tovább a zárónyilatkozatban.
Útban Vilnius felé Zelenszkij arról beszélt, hogy „olyan jelzéseket kapott, amelyek szerint bizonyos döntéseket Ukrajna nélkül fogadnak el”, és most már nem Ukrajna NATO-tagságáról, hanem csupán a NATO-tagságra való meghívásáról szólnak – írja a Kyiv Independent angol nyelvű ukrán lap.
Példátlan és abszurd, hogy ráadásul sem a meghívásra, sem Ukrajna tagságára vonatkozóan nem határoznak meg időkeretet, miközben ugyanakkor még Ukrajna meghívásának feltételeiről is mindössze egy homályos megfogalmazást tesznek közzé
– tweetelte az elnök.
Ukrajna 2022 szeptemberében, fél évvel azután, hogy Oroszország megkezdte a teljes körű inváziót, gyorsított eljárásban kérte a NATO-csatlakozást.
Miközben elismerte, hogy az ország nem léphet be a szövetségbe a háború befejezése előtt, Kijev többször is meghívást vagy egyértelmű jelzést kért a tagságról a vilniusi csúcstalálkozón részt vevő szövetségesektől.