Magyarország köztársasági elnöke, Novák Katalin Ukrajnába utazik, miután elfogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívását. Novák Katalin a Krími Platform következő találkozóján vesz majd részt augusztus 23-án, Kijevben – a hírről a Telex értesült.

A Telex a Sándor-palotának feltett kérdésére kapott válaszban tudta meg, hogy a köztársasági elnök, mielőtt Kijevbe utazna, először ellátogat Kárpátaljára, hogy a helyi magyarok körében ünnepelje augusztus 20-át.
A Krími Platform egy Ukrajna kezdeményezésére létrehozott találkozó, amelyet először Horvátországban, Zágrábban tartottak meg
– erről korábban ebben a cikkünkben írtunk.
A Krími Platform egy olyan nemzetközi fórum, ahol a kijevi vezetés a szövetségeseivel egyeztethet az oroszok ellen vívott háború fejleményeiről. A találkozók végső célja, hogy Ukrajna megtalálja annak a módját, hogy a Krím félszigetet visszaszerezze.
Bár Novák Katalin Kijevbe utazik, arról még nincs hír, hogy a budapesti ukrán nagykövet kinevezése végül megtörténik-e. A köztársasági elnök még nem írta alá a kárpátaljai Sándor Fegyir befogadó nyilatkozatát – erről szintén a Telex írt. Az Index információi szerint Novák Katalin azért nem írta még alá a befogadó nyilatkozatot, mivel Volodimir Zelenszkij hónapok óta nem válaszol a hívásaira.
Magyarország köztársasági elnöke egyébként pénteken megérkezett Ruandába, ahol kórházat és iskolát is meglátogatott, valamint adományokat adott át.
Novák Katalin vasárnap Paul Kagamével, a Ruandai Köztársaság elnökével folytat megbeszélést, hétfőn pedig a Women Deliver 2023 konferencián szólal fel más államfők társaságában.
Mészáros Zsolt nagykövet emlékeztetett arra, hogy első alkalommal jár köztársasági elnök Ruandában és Nyanza tartományban.