BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üzemképes a Leopard tankok szervizközpontja Lengyelországban

A német–lengyel viták ellenére elindult az Ukrajnában bevetett harckocsik javítása.

Elkészült és üzembe helyezték az Ukrajnában használt német Leopard 2 harckocsik délnyugat-lengyelországi javítóközpontját, amit Boris Pistorius német védelmi miniszter szorgalmazott.

Fotó: Oscar Del Pozo / AFP

A gliwicében lévő javítóközpont üzemel! Az első két Leopard már meg is érkezett a Bumar üzembe Ukrajnából

– írta Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter a Twitteren szombat este. A központ kulcsfontosságú lehet az ukrán hadsereg számára, amely még a legmodernebb nyugati páncélosokkal is csak nehezen tud előrenyomulni a fronton, és a veszteségeik járművekben is nagyok.

A két ország védelmi minisztere, Pistorius és Blaszczak áprilisban állapodott meg a javítóközpont felállításáról, nem sokkal azután, hogy a németek elkezdték leszállítani Ukrajnának a korszerű harckocsikat.

Júliusi lengyelországi látogatása során azonban Pistorius keményen bírálta a lengyel felet, amiért túl lassan halad a központ befejezésével – ráadásul abból is komoly viták alakultak ki, hogy mennyiért javítanák meg az elromlott és a harcmezőn elesett tankokat. Csak a kárfelmérésért (Schadensdiagnose), amiért a német katonai javítóműhelyek harckocsinként 12 ezer eurót kérnek, a lengyelek 100 ezer eurót követeltek volna. S bár az orosz–ukrán háborúban eddig a finanszírozás kérdése a háttérbe szorult, ez az összeg még Pistoriusnak és csapatának is sok volt.

A magas javítási költségek azonban nem véletlenek. A Leopard 2-es harckocsi nemcsak a legjobb a kategóriájában, hanem a legdrágább is, darabja pedig akár 10-20 millió dollárba is kerülhet.

A bevetésük is hasonlóan drága: egyetlen lövés a német gyártmányú Leopard 2 széria bármelyik harckocsijából mintegy 9 ezer euróba, azaz több mint hárommillió forintba kerül.

A szervizközpont befejezése nagy megkönnyebbülés az ukrán hadsereg számára, a költségekről pedig valószínűleg a közeljövőben végleg meg fognak tudni egyezni a felek.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.