Közélet

Barbarizmusnak tartja Oroszország ukrajnai háborúját a Yandex társalapítója

Az orosz médiában élesen bírálták a vállalkozót az Oroszországtól való elhatárolódása miatt.

Barbarizmusnak nevezte csütörtökön Arkagyij Volozs, az orosz Yandex technológiai óriásvállalat társalapítója Oroszország Ukrajna elleni háborúját, pár nappal azután, hogy az orosz médiában és közösségi platformokon élesen bírálták a háborúval kapcsolatos megjegyzései és Oroszországtól való elhatárolódása miatt.

Fotó: Sergei Guneyev / AFP

Volozs 2014-ben kivándorolt Izraelbe, honlapján pedig kazahsztáni születésű, izraeli vállalkozóként tünteti fel magát, ami miatt szintén érték támadások orosz oldalakon. Míg egyesek oroszországi múltja mellőzése miatt, mások azért bírálták, mert nem szólalt fel határozottabban a háború ellen.

Egészen megrettent az ukrajnai emberek sorsa, akik közül sokan személyes barátaim vagy rokonaim, és naponta éri házaikat bombatámadás

– áll a közleményben, amelyben Volozs kategorikusan kijelenti, hogy ellenzi és barbarizmusnak tartja Oroszország ukrajnai háborúját. Hozzátette: kötelességének érzi, hogy kivegye a maga részét a felelősségből mindazért, amit Oroszország tesz. 

Volozs a háború kitörése óta folyamatosan segíti az Oroszországból távozni akaró mérnököket.

Ők most már kijutottak, és elkezdhetnek dolgozni valami újon, és ismét az innováció motorjai lehetnek

– mondta, hozzátéve: ezek az emberek kincset érnek majd azoknak az országoknak, ahol letelepednek.

Volozs lemondott a Yandexben betöltött minden vezető posztjáról, miután tavaly júniusban felkerült az EU szankciós listájára. Az uniós testület akkori döntését Volozs tévesnek nevezte.

Az orosz Google-nek tartott Yandexet 1997-ben alapította Volozs, valamint Arkagyij Borkovszkij és Ilja Szegalovics. A cég Oroszország legnagyobb tech vállalata, és 58 százalékos részesedésével vezető az orosz nyelvű internetes keresők piacán. A cég részvényeit egy időben a New York-i tőzsdén is jegyezték, de a kereskedést a vállalat papírjaival 2022 februárjában felfüggesztették.

 

Arkagyij Volozs Yandex ukrajnai háború
Kapcsolódó cikkek